Gasztro

Több mint 1 millió forintért vacsizott Angelina és Brad

Ráadásul semmi extra nem volt a menüsorban, csak egyszerű curry, na meg persze drága italok.

Több mint 1 millió forintért vacsizott Angelina és Brad A sztárpár szereti hasát, hol a gyorsétteremben, hol pedig a budapesti Michelin-csillagos étteremben válogatnak a legmenőbb fogások között. Ezúttal egy indiai étteremben vacsoráztak öt barátjukkal és két testőrükkel együtt. Az étterem alkalmazottai szerint a kirendelt fogásokkal (elsősorban indiai curryt ettek) egy kisebb falu is jóllakott volna, az elfogyasztott borok árából pedig egy nagyobb nappalit is simán berendezhetnénk.

A pincérek elmondása alapján a pár kimondottan szimpatikus volt, és csupán a közös fotót nem engedélyezték, amelyért a több mint 700 fontos borravalóval kárpótolták a pincéreket. Ezek után már csak azt sajnáljuk, hogy nem hazánk valamelyik jó nevű éttermében szórták el ezt a sok pénzt, mondjuk gulyásra.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top