Gasztro

Betiltották az ételfotós kislány blogját

A városi tanács öngólt rúgott: a kisiskolás lány blogja még nagyobb nyilvánosságot kapott.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, a 9 éves Martha Payne a közelmúltban blogot indított, ahova minden egyes nap feltölti a menzán fogyasztott ebédjéről készült fotót. A kislány ezzel akarta felhívni a figyelmet arra, hogy egészségtelen és unalmas ételeket etetnek a diákokkal.

Betiltották az ételfotós kislány blogjátA blog alig néhány nap elérte a 2 milliós látogatottságot, és a média is világszerte felkapta a történetet. A kislány kezdeményezése döntő többségében pozitív kritikákat kapott, még az iskolája is támogatta, a sztárséf, Jamie Oliver pedig üzenetben fejezte ki elismerését. Csütörtök reggel azonban az iskolában közölték Marthával: nem tehet közzé több ételfotót, ugyanis a városi tanács bürokratái úgy vélték, a blogja negatív fényt vet a városra és az iskolára, ezért betiltották azt – írja a The Telegraph.

Miután a kislány búcsúposztjában közölte a döntést és elköszönt, olvasók százai adtak hangot felháborodásuknak. Martha édesapja is rendkívül dühös, a skót BBC rádiónak úgy nyilatkozott: a tanács öngólt rúgott a blog betiltásával, hiszen így még nagyobb nyilvánosságot kap az eset. És valóban.

A brit lap a tanács döntéshozóit is szerette volna megszólaltatni, ám ők elzárkóztak a nyilatkozattól.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top