Gasztro

Itt az állatmentes csirkehús

Húspótlók eddig is voltak a piacon, de most feltalálták azt a csirkecsíkot, amit meg sem lehet különböztetni az eredetitől – pedig kizárólag növényből készül.

Feltalálták az állatmentes csirkehústSokan vagyunk úgy vele, hogy bár nem szeretnénk vegetáriánussá válni, a jó öreg „magyaros” sem a mi műfajunk. Vagyis nem gondoljuk úgy, hogy csak az az étel, amiben hús van, lehetőleg jó sok (egy kis zsírral). Esetleg olykor szívesebben feküdnénk le azzal a gondolattal, hogy aznap nem tetéztük állatok szenvedéseit, vagy épp a húsban lévő káros anyagokat mellőznénk. A húst titokban visszasíró vegáknak kimondottan megváltás lehet az a hús nélkül készülő csirkehúsutánzat, amit egy amerikai farmer talált fel, de azoknak is jól jöhet, akik bár esznek húst, olykor kihagynák egy ideig.

Ethan Brown hosszú évek alatt elkészítette az első olyan növényi alapú, húsnak tűnő szeletet, amiben egy gramm állati fehérje sincs. Szójás húspótlókat és hasonlókat eddig is lehetett kapni, ám a farmer „csirkecsíkjai” állítólag egy az egyben olyanok, mint az eredetiek: aki beléjük harap, meg sem tudja különböztetni ezeket az igaziaktól. „Nem tudják majd megkülönböztetni az igazi csirkehús és a másolat ízét, én sem tudtam” – nyilatkozta a New York Times gasztroújságírója.

Pedig bőven van különbség: szója- és borsóporból, réparostokból és gluténmentes lisztből állítják össze a szeleteket, amelyeket többféle kezelés után formálnak csirkehússzeletet utánzó termékké. Nincs benne zsír, és nincsenek benne szteroidok, antibiotikumok vagy hormonok, amik a húsokban esetenként előfordulnak.

A feltaláló szerint a csirkehús után elő tudják majd állítani a marha-, disznó- és halhúspótlót is. A vegetáriánus húscsíkokat két nap alatt elkapkodták San Francisco boltjaiból, jelenleg hiánycikk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top