Gasztro

Csináld magad: törökméz

Búcsúkban mindig ettük, nyalogattuk, és szépen elolvadt. A gyerekeink pedig talán nem is ismerik. Most legyártottuk a saját örömünkre és az utókor számára.

Először is tisztázzuk: a törökméz nem autentikus török csemege, Törökországban és egyéb keleti országokban ugyan készítenek hasonló desszertet, de azt nem szódabikarbónával, hanem mandulával és szezámmaggal dúsítják.

A galériáért kattints a képre
A galériáért kattints a képre!

Az is téved, aki azt hiszi, hogy az elkészítéséhez laboratóriumi körülményekre van szükség. A törökméz ugyanis nem más, mint egy megszilárdult szénsavas karamell. Az eredeti recept ugyan nem tartalmaz mézet, pont úgy, ahogy a búcsúban árult celofánozott édesség sem, de az íze sokkal jobb lesz, ha egy kevés méz is kerül a mágikus elegybe. 

Hozzávalók egy közepes tepsihez:

• 2 dl cukor

• 3 evőkanál méz

• 1,5 teáskanál szódabikarbóna 

A cukrot a mézzel együtt felforraljuk, és alacsony lángon egészen addig főzzük, ameddig aranybarna nem lesz. Figyelni kell ugyanis, nagyon hamar megég, és akkor keserű lesz. Olajjal kikenünk egy tepsit, abba kerül majd a törökméz. (Ezt mindenképpen végezzük el előre, ugyanis ha a forró mézes cukorba belekerül a szódabikarbóna, nagyjából 10 másodpercünk van arra, hogy a ragacsos forró szirup ne borítsa be az egész tűzhelyet.) Ha az olvadt cukor kellően karamellizálódott, szórjuk bele a szódabikarbónát, és keverjük el nagyon gyorsan. Figyelem, 2 másodpercünk lesz! Utána önteni kell, ugyanis a forrócukor elkezd pezsegni. 

Fut a cucc
Fut a cucc

Ezek után tegyük hideg helyre, majd ha megszilárdult, daraboljuk fel! 

Tapasztalatok: 

1. Csináljuk teflonedényben a törökmézet, hogy könnyebb legyen elmosogatni. 

2. Nagyon forró, ezért a gyerekeket tartsuk távol a pulttól! 

3. Ne cifrázzuk, mi próbáltuk beleönteni muffinformába, de egy hatalmas paca lett a vége. 

4. Minél több mézet teszünk bele, annál finomabb lesz, és aki igazán ínyenc, az kipróbálja valamilyen különleges mézzel, például levendulával.

5. Nem bírja a tárolást, nagy melegben és párás helyen elolvad. 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése