nlc.hu
Gasztro
Így pácolj sajtot!

Így pácolj sajtot!

Nem kell megerőltetnünk magunkat ahhoz, hogy legalább olyan szép és ízletes csemegét kapjunk, mint a boltokban drágán árult sajtkülönlegességek.

A barátom édesanyja isteni gomolya jellegű házi sajtokat készít, de néha már könyörgünk neki, ne csomagoljon túl sokat, mivel folyton penészedésnek indul a hűtőben. A harmadik naptól rettegve figyeljük az első jeleket. Eddig ezen egyetlen módszer segített, a füstölés.

Aztán mikor múlt héten megláttam egy pácolt sajtos receptet, rögtön tudtam, mit kell tennem. Elolvastam még húsz másik variációt, beszereztem egy üveg jó minőségű olívaolajat, egy kis lila hagymát és fokhagymát, majd szaladtam haza pácolni. Ízesítésnek egy kis színes borsot, és az erkélyen növő fűszernövényeket használtam.

Így pácolj sajtot!

Pörkölt petrezselyem

Tartós hatást akartam elérni, ezért a fűszernövényeket kiszárítottam. Levágtam az összes petrezselymet az erkélyről és hozzá néhány szál majoránnát, majd a 40 fokos hőségben hősiesen begyújtottam a sütőt. Itt elkövettem azt a hibát, hogy ész nélkül rápörköltem arra a pár szál növénykére, és az egész feketére égett. Szerencsére még éppen elcsíptem zárás előtt a sarki fűszerest, akitől beszereztem egy nagy csokor pótpetrezselymet. Ezt már okosabban szárítottam 80 fokon (légkeverés nélkül), és néha megforgattam, hogy mindenhol kiszáradjon.

Innentől már nem lehet hibázni. Felvágtam a sajtot akkora darabokra, hogy jól lehessen majd kenyérre fektetni és jól átjárhassa a pác, a hagymákat megpucoltam, a lila hagymát felkarikáztam. Ezután csak a szórakozás marad hátra, a hozzávalókat szépen berétegezzük egy befőttesüvegbe. Először egy kis olívaolaj, majd sajt, aztán a fűszerek, a hagymák és ugyanezt ismételhetjük addig, amíg el nem érünk az üveg tetejére. Csak arra figyeljünk, hogy a végén mindent ellepjen az olaj. Ha türelmesen pakolunk, és találtunk hozzá egy szép üveget, akkor a végeredmény mindenképpen szemet gyönyörködtető lesz. Hasonlóakat árulnak szép árban a boltokban feta sajttal készítve.

Érlelés: az idő dolgozik

A kánikula miatt a hűtőben tároltam négy napig a két üveg pácolt sajtot, majd egy gyors kóstolás után kiderült, hogy így nagyon lassan érnek össze az ízek. Ezért az egyik üveget kivettem, és még adtam nekik további négy napot.

Így pácolj sajtot!

A szobahőmérsékleten érlelt sajt kibírta romlás nélkül, így a házi sajt egyéni rekordot döntött eltarthatóságban. Emellett sokkal ízesebb lett, az olíva mellett érezni rajta a hagymát és a borsot is, és picivel savanykásabb lett. Az öt fő tesztkóstolónknál egyértelmű sikert aratott, még nagyobbat, mint a gusztusos csomagolás. A hűtőben érlelt sajt ízei egyelőre visszafogottabbak, úgyhogy az még marad a pácban egy hetet, ha ki bírjuk várni.

Legközelebb kísérletezek majd más ízesítésekkel is, egyedül az olívaolaj ára lehet visszatartó erő, de azt újra fel lehet használni akár salátához, akár egy újabb adag sajthoz.

A hozzávalók két félliteres üvegnyihez:

• 40 dkg gomolya
• 4 dl szűz olívaolaj
• egy csokor petrezselyem
• pár szál majoránna
• két kis fej lila hagyma
• 4 gerezd fokhagyma
• színes bors

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top