A tükörtojás az az étel, amit az is elő tud állítani, akik egyáltalán nem főz. A tökéletes tükörtojás viszont a profiknak sem mindig sikerül. Ha már meguntad a vízgőzben sült tojást és a medvehagymás fritattát, most az egyszerű, de hibátlan tükörtojáshoz ad útmutatót a New York Times Amerika legismertebb spanyol séfjének segítségével, aki egy képes anyagban magyarázza el a lépéseket. „Egész életemben arra törekedtem, hogy sikerüljön elkészítenem a tökéletes tükörtojást. Az étel egyszerűsége fogott meg” – mondja José Andrés.
Lépésről lépésre. Katt a képre a galériáért! |
Az általa kidolgozott módszer több olajat igényel a szokásosnál, négy kanál olívaolajat melegítünk fel középmagas hőmérsékletűre egy magasabb falú serpenyőben. Ezután megdöntjük a serpenyőt, hogy az olaj egy helyen gyűljön össze, és egy tálból belecsúsztatunk egy tojást. Majd fogunk egy kanalat, és a forró olajat elkezdjük rálapátolni a tojás tetejére. Ennek az a lényege, hogy a fehérjének mindkét oldala egyszerre piruljon meg. A hagyományos módszerrel ugye egymás után sütjük meg a két oldalt, és közben a sárgája megkeményedik, így viszont majd kellemesen folyós marad.
Ízesebb és szebben pirul
Fél perc után kész is vagyunk, addigra a fehérje egy szép, aranyszínűre pirult réteget képez a sárgája körül és kívül-belül megsül. Miután kivettük a serpenyőből, meghintjük egy kis sóval. A tányéron bevágjuk a tojásunkat, amiből így kifolyik a sárgája, majd néhány vékony szelet sonkával, barnára pirított fokhagymával és még egy kis olívaolajjal ízesíthetjük.
„A forró olajfürdőben készült tojás sokkal szebben lepirul minden oldalról és így az íze is sokkal finomabb lesz, ahogy a protein és a cukor karamellizálódik” – ecseteli a módszer előnyeit a séf.