Gasztro

Megnyitott a pereces gyorsétterem

A Nyugatinál nyílt magyar gyorsétteremben pereceket és tekercseket sütnek helyben. Étteremlánccá akarnak válni.

Megnyitott a pereces gyorsétteremA helyszínen dagasztják és formázzák a pereceket és csigákat a vendégek orra előtt. Aki pedig szeretné valamivel a péksütijét feldobni, választhat hozzá szószokat. A sósokhoz sajtos, csípős, paradicsomos mártogatóst, az édesekhez pedig csokoládéöntetet.

A BITE bakery café a neve ellenére magyar, és egyébként a magyar állam is beszállt az üzletbe: a Széchenyi Tőkebefektetési Alap 49 millió forinttal támogatta az indulását. Arra számítanak, hogy olyannyira megdobogtatják a magyar szíveket, hogy több üzletet is nyithatnak majd Budapesten. Öt éven belül a város forgalmas helyein még 8 éttermet nyitnának.

Reméljük, a 13-án nyitás szerencsét hoz a pereces gyorsétteremnek!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top