Gasztro

Három fogás bolognai raguból

Ti is gyakran jártok úgy, hogy több ragu marad, mint amennyi tésztát főztök, és másnap már valami újabb ebédre vágytok? Emiatt kidobni az isteni bolognai szószt pazarlás! Íme, három recept, amihez felhasználhatjátok.

Bolognai spagetti

Hozzávalók:

  • 1 kanál cukor
  • 2 evőkanál paradicsompüré
  • 45 dkg darált marhahús
  • ízesítéshez oregánó
  • 1 csokor bazsalikom
  • ízesítéshez (tarka) őrölt bors
  • 1 dl vörösbor
  • 2-3 gerezd fokhagyma
  • 1 fej vöröshagyma
  • ízesítéshez só
  • 1 db paradicsomkonzerv
Kategóriaebéd
Elkészítési idő60 perc
Nehézségi szintközepes

Elkészítés

Két éve próbálom otthon „kikeverni” a tökéletes bolognai szószt. Persze mindenkinek mást jelent a tökéletes, én a barátaimon teszteltem ezt a verziót és bevált. A hagymát a lehető legapróbbra kockázom, kevés olajon elkezdem párolni, majd belereszelem kis lyukú reszelőn a fokhagymát. Ha kellőképpen megpárolódtak, mehet rá a darált hús. Inkább álljunk felette és kavargassuk, de ne öntsük tele olajjal a fazekat! A húst és a hagymát félig megfűszerezem, majd hozzáadom a paradicsomszószt és a sűrített paradicsomot is. Mielőtt alaposan összekeverem, a második fűszeradagot is beleszórom. Lassú tűzön kezdem főzni 20 percig, majd hozzáadom a bort (vagy aki azt nem szeretné, lehet víz, de csirkealaplével sem lehet elrontani), majd még 5 percig főzöm. Ha az állaga túl leveses, akkor mindig sűríteni szoktam! Ugyanis a bolognai spagetti akkor jó, ha a szószt felszívja a tészta, és nem kerül a tányér aljára. Sűrítheted paradicsommal, étkezési keményítővel, de pici liszttel is.

 

Ha közben a tésztát is megfőzted, akkor már csak a tálalással kell törődnöd.

 

Bolognai ragus pizza

Hozzávalók a vékony pizzatésztához:

  • 35-40 dkg liszt
  • 4-5 ek. olaj
  • 1 dl víz
  • 1 csipet bazsalikom
  • 1 csipet oregánó
  • 2 dkg élesztő
Kategóriaebéd
Elkészítési idő60 perc
Nehézségi szintközepes

Elkészítés

A ragu itt is az előző napi szószból áll, de ügyeljünk rá, hogy jó sűrű legyen. Mondhatni paradicsomos darált husi! 

Bár úgy tartják az olaszok, hogy igazán könnyen „márvány” munkalapon lehet jól pizzatésztát gyúrni, én a nagymamám gyúródeszkáját örököltem, és ez minden tekintetben rácáfol az olaszokra. Az élesztőt langyos vízbe morzsolom, majd pár percig hagyom felfutni. A lisztet beleöntöm egy tálba, a közepén egy kis mélyedést hagyok, és már teszem is bele az olajat és a felfuttatott élesztőt. Én kézzel szoktam összedolgozni a tésztát, így érzem, hogy kell-e még bele bármelyik alapanyagból. A felsorolt fűszerek valamelyikéből – a hangulatomnak megfelelően – beleszórok egy mokkáskanálnyit. Újra összegyúrom, és már mehet is a tészta a deszkára. Előkapom a mama sodrófáját, és lisztezés mellett jó vékonyra nyújtom a tésztát. Kemence híján előmelegített sütőben sütöm meg a tésztát. Először 150-160 fokon 10-15 percig (a lényeg, hogy még ne piruljon meg), majd kiveszem, és ráteszem a megmaradt bolognai ragut, reszelek rá füstölt sajtot, és visszarakom a sütőbe. Ha a tészta széle megpirult, és a sajt is ráolvadt, akkor lehet teríteni!

 A ragu receptjéért kattints ide!

Bolognai „rakott” krumpli

Hozzávalók:

  • 1 doboz (vagy krémsajt is lehet) tejföl
  • 1 kg burgonya
  • 20 dkg reszelt sajt
Kategóriadesszert
Elkészítési idő70 perc
Nehézségi szintközepes

Elkészítés

A ragu itt is az előző napi szószból áll, itt lehet picit „levesesebb” az állaga, és a szószba reszelhetünk akár egy kis répát is.

 

Persze nem nehéz kitalálni, hogyan is készül. A krumplit ugyanúgy meghámozom és egészben megfőzöm, mint a hagyományos rakott krumpli esetében, majd ha félig megfőtt, leszűröm és hűlni hagyom. Felkarikázom egy vágódeszkán, és a picit kivajazott jénai tálba lerakok egy sor krumplit. Ekkor szedem elő a bolognai szószt, meglocsolom vele a krumplit, majd alaposan elkenem, és jöhet rá egy kis sajt. Még egy sor krumpli, majd megint a szósz és a sajt. A végén azonban itt nem szükséges, hogy a krumplival zárjuk a sort. Az első verziónál a bolognai kerül a tetejére, ezt jól megszórom a sajttal és már mehet is a sütőbe. De lehet krumpli is felül, akkor pedig krémsajtot, vagy tejfölt és sajtot szórok rá.

A ragu receptjéért kattints ide!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése