nlc.hu
Gasztro

Bolti kontra házi: főszerepben a vajkrém

Tejszín és joghurt, ennyi kell hozzá, na meg egy kevés türelem. Az eredmény pedig magáért beszél.

Gyerekkoromban imádtam a vajkrémes téliszalámis szendvicset paprikával, aztán évekig nem ettem ilyet. Nemrég azonban újra próbálkoztam: vettem három doboz vajkrémet, de valahogy nem volt ugyanaz az íze. Ilyenkor nincs mit tenni, mint legyártani a retrokedvencet a saját receptünk alapján. Persze csak részben saját, itt ugyanis csak az ízesítésen és az arányokon lehet/érdemes variálni. Az alaprecept egyébként nem bonyolult, sőt még extra felszerelés sem kell hozzá. Sok receptnél riogattak azzal, hogy gézdarabon keresztül kell átszűrni a joghurtot és a tejszínt, de nekem nemhogy gézdarab, de még sebkötöző sincs a lakásban. Van viszont töméntelen mennyiségű konyharuha, lesz, ami lesz alapon kipróbáltam azzal, és működik.

Hozzávalók:

  • egy sűrű szövésű konyharuha
  • 50 dkg joghurt
  • 1 dl tejszín
  • 2 csapott kávéskanál só

Ami fontos: lehetőség szerint inkább sűrű görög joghurtot használj, abból ugyanis kevesebb víz csepeg ki. A sima joghurt olcsóbb ugyan, de a fele víz, ami pedig megy a kukába. A tejszínből is jobb a házi, mert a magasabb zsírtartalom miatt krémesebb lesz. 

A joghurtot a sóval és a tejszínnel összekeverjük, majd egy konyharuhával kibélelt tálba öntöm, ezután kiemelem a konyharuhát, és a sarkait átlósan összekötözöm. A lyukon átdugok egy fakanalat, majd felakasztom egy mély edényre és beteszem a hűtőbe. Minimum 12 órán át csepegtetem, ha ekkor kiszedem, akkor kicsit folyékony krémet kapok (ez az állapot hasonlít legjobban a krémsajthoz), ha újabb 12 órán keresztül hagyom csepegni, akkor vajkrém sűrűségű masszát kapok. Innentől kezdve jöhetnek a különböző variációk. 

Én egy natúr, egy snidlinges és egy márványsajtos variációt teszteltem a szerkesztőségen, aminek az lett a vége, hogy a bolti verziók egy hétig pihentek a céges hűtőben, amíg egy délutánon az éhenhalás szélén rá nem fanyalodtunk.

Balra bolti, jobbra házi
Balra bolti, jobbra házi
Márványsajttal se rossz...
Márványsajttal sem rossz…
A snidlinges változat
A snidlinges változat

De a vajkrém tökéletesen jól működik savanyú uborkával és kaporral, vagy lila hagymával és köménnyel. Túl sokat viszont egyikből sem érdemes csinálni, mert hamar megsavanyodik. 

Így főzz vele! 

Használhatod tortilla töltelékeként, de a túrós tésztát is meg lehet bolondítani vele. Sima nudlival és parmezánnal is ettük már, de sült csirkére is rá lehet kenni. 

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top