nlc.hu
Gasztro
Eltűnt a tojás a száraztésztákból

Eltűnt a tojás a száraztésztákból

A vizsgált termékek mintegy 20 százaléka nem felelt meg a követelményeknek, több árucikk savfokát, nedvesség- és tojástartalmát ugyanis kritikusnak találták.

Az ellenőrzés során 48-féle száraztészta laboratóriumi vizsgálatát végezték el a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság munkatársai, figyelembe véve a Magyar Élelmiszerkönyv erre vonatkozó irányelveit.

A termékminták 6 százalékánál a megengedettnél nagyobb nedvességtartalmat találtak, a száraztészták 15 százaléka pedig a címkén feltüntetett tojástartalomnál lényegesen kevesebb tojást tartalmazott. Leginkább a 8 tojásos száraztésztákkal volt gond: előfordult olyan termék is, amely a címkén jelölt 8 tojás helyett csupán három és fél tojást tartalmazott kilogrammonként.

Kiderült: alig van tojás a száraztésztákban

A száraztészták nedvességtartalma is fontos paraméter, a magasabb nedvességtartalom ugyanis elősegítheti a mikrobák elszaporodását, a romlási folyamat felgyorsulása miatt pedig rövidül a termék eltarthatósági ideje. A tojástartalom pedig a száraztészták egyik legfontosabb minőségi paramétere, mert ez alapján választanak a fogyasztók.

A tojástartalommal kapcsolatos jogsértések miatt a hatóság az érintettekre fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top