Minél nagyobb a család, annál többe kerül egy éttermi látogatás, és a siker a legkevésbé sem garantált. A finom ételek, a jó hangulat mellett az is fontos, hogy a gyerekek jól érezzék magukat, találjanak kedvükre való ennivalót, és ne lógjanak folyton a szülőkön. Egy jó svédasztalos helyen, ahol megfelelő a választék, egészen biztosan mindenki talál kedvére valót, és a felnőttek még beszélgetni is tudnak. Csakhogy a legtöbb ilyen típusú helyen az ételek minősége tapasztalataink szerint nem mondható kiemelkedőnek, viszont az árak sem túl alacsonyak (a Trófea Grill például hétvégén 5500 forint/fő).
Ha igazán finomat szeretnénk enni valóban kellemes környezetben, és még a gyerekek gondját is szeretnénk kicsit letenni, érdemes a műfaj profijaihoz, a szállodákhoz fordulni. Így tettünk mi is, és végigettük a vasárnapi ebédek három legjobbikát.
A kedvenc nagynéni
Kicsit furcsa érzés a pesti belváros közepén egy vendégszerető vidéki kúria, ahol mintha a legkedvesebb nagynénink lenne a háziasszony, de pontosan ezért olyan könnyű megszeretni a Le Meridient. A Deák tér nyüzsgése után azonnal egy elegáns, de kedvesen hívogató térben találjuk magunkat, ahol ráadásul még csodásan is főznek.
A választék különösen az előételek és a desszertek területén kiemelkedő, nem sok helyen láttunk még ennyiféle lehetőséget. Az ínyencek dugig ehetik magukat libamájjal és lazaccal, de olyan hagyományos ételeket is találtunk, mint az ecetes burgonyasaláta. Azért érdemes óvatosan haladni, mert a többi fogás is remek. Mi a leveseket sem hagytuk ki, és nem bántuk meg, ott jártunkkor a húsleves maceszgombóccal és a palócleves is pompás volt.
A legalább négyféle, előre elkészített főétel közül a vaddisznópörkölt gazdag ízére emlékszünk vissza a legszívesebben. A frissensültek választéka sem volt kicsi, ha jól emlékszünk, 8-10 féléből választhattunk. A konzervatívabb vendégek persze maradhatnak a biztonságot sugárzó csirkénél, de mi azt javasoljuk, próbálják ki a bárányt, a marhát, azokat otthon mindig nehezebb (és drágább) elkészíteni.
A Le Meridien desszertválasztéka valóban lenyűgöző, a város talán legtökéletesebb macaronjai mellett találhatunk fantasztikus Eszterházy-szeletet, csokoládétortácskát, máktortát és meglepetésként még luxus minőségű kókuszgolyót is. Mindent ki kell próbálni és a kedvencekből újra enni!
Ár: 8400 forint + 10% szervízdíj, összesen 9240 forint Gyerekeknek: 0-6 éves korig ingyenes, 6-12 éves korig 50%
Fogyasztás: korlátlan étel és ital (pezsgő, borok) Hangulat: elegáns, mégis otthonos
Kiszolgálás: figyelmes, udvarias
Gyermekfoglalkozató: van
Ingyenes Parkolás: nincs, de vasárnap ingyenes, bár nem könnyű helyet találni
A tökéletes táfelspitz
A Kempinski Hotel Corvinust szinte mindenki ismeri Budapesten, az 1992-ben épült szálloda valóban szerves részévé vált a városnak. Korábban is népszerű étterme a nyár elején tökéletesen megújult a lobbival együtt. Önmagában is érdemes megnézni, de az ÉS néven újranyitott étterem látogatásával egybekötve aztán tényleg nagy élményben lesz részünk. A dizájnra érzékeny vendégek nagyra fogják értékelni az egyszerre magyaros és európai megoldásokat, de aki kényelemre vágyik, az is szeretni fogja a helyet.
Mindig is kedveltük a Kempinski konyháját, de most az ÉSsel még izgalmasabbá vált a menü. A Family Table igazi vasárnapi családi ebédet ígér, és be is tartja. Ha nincs kedvünk, fel sem kell állnunk az asztaltól, végig egymásra figyelhetünk, a lelkes felszolgálók mindent kihoznak. De azért érdemes körülnézni, méretes az előétel- és salátapult, illetve a látványkonyha is mutatós.
A konyha koncepciója a dizájnhoz hasonlóan a hazai és a nemzetközi ízek párosítására épül, ez már az előételben megmutatkozik: a csodás füstölt lazacpisztrángot libamájpástétom, böllér ízelítő és szarvashús terrine kísérte. Házi kenyérrel természetesen.
Bármilyen finom is azonban minden, érdemes óvatosan falatozni, mert hamarosan érkezik az ebéd sztárja, a táfelspitz. A jóféle vidéki húsleves egy végtelenül profi, hiteles, látványos és ízgazdag verzióját sikerült létrehozni – alig bírtuk abbahagyni. A levessel marhahús, velős csont, pirítós, spenót, hagymás tört krumpli (ezt nem lehet burgonyának hívni) és almás torma is érkezik, önmagában egy lakoma. Nehéz volt megállni, hogy ne habzsoljunk, pedig ezután jött még a borjú bécsi, az ördöghal és a lélegzetelállító vargányás-tőzegáfonyás szarvasragu.
Muszáj volt letesztelnünk a frissensülteket is, de azért közben pihentünk. Szerettük a marhasültet is, de a grillezett garnéla jobban belopta magát a szívünkbe, az édes sült zöld paprikával különösen. A desszertekre már nem sok energiánk maradt, nekünk kicsit túl édesek is voltak, de így is csodás ebéd volt.
Ár: 8400 forint + 12% szervízdíj, összesen 9408 forint
Fogyasztás: korlátlan étel és ital (pezsgő, bor, limonádé, kávé)
Gyerekeknek: 6 év alatt ingyenes, 6-12 éves korig féláron
Hangulat: kényelmes dizájn
Kiszolgálás: fiatalos, gyors
Gyermekfoglalkozató: van
Ingyenes parkolás: benne van az árban a szálloda parkolójában
Ebéd Tiffanynál
A Four Seasons Hotel Budapest Gresham Palace elsőre talán nem a vasárnapi családi ebéd jut az eszünkbe, pedig bizony itt is van rá lehetőség, ráadásul megdöbbentően jó áron. Ha a Greshambe megyünk bruncholni, feltétlenül szánjunk egy kis időt az épületre – végül is Magyarország egyik legszebbjéről van szó. Nézzünk körül a lobbiban, és szerintünk még a liftbe is érdemes bekukkantani, ennyi szépségtől egyből jobban érezzük magunkat, mint Holly Gollightly a Tiffanytól. Ha beteltünk a látvánnyal, jöhetnek a kulináris élvezetek, lesz belőlük sok, azt garantáljuk. A Greshamben minden vasárnap más-más olasz régió gasztronómiáját mutatják be (a séf és az élelmezési igazgató is olasz), ott jártunkkor épp Szicília volt soron, úgyhogy rengeteg csodás halat ettünk.
A Greshamben egyszerre van svédasztalos és felszolgálós kiszolgálás is, mindenből a legjobb! Szicíliának köszönhetően mi előételnek rákot ettünk sárgadinnyés salátával, mintha a nyár egy darabját kóstoltuk volna meg. Levessel folytattuk, és mindenkinek azt javasoljuk, ne hagyja ki. Jelen esetben zöldséges hallevessel élvezkedtünk, de ha valaki nem igazán rajong a tenger gyümölcseiért, más ízek is elérhetők. Ha már ilyen olaszosan haladtunk, a házi tésztát sem hagytuk ki, és kár is lett volna. Önmagában a bucatiniért is érdemes volt, de a paradicsomos szardellától csak még jobb lett. A főételek közül a marinált tőkehal és a füstölt pisztráng nagyon mély nyomokat hagyott bennünk, de volt még ott kardhal, borjútekercs és marhasült is.
Bár az egész ebédet szerettük, a legjobban és leghangosabban a desszertekért rajongtunk – kétségkívül az ország talán legjobb cukrászata üzemel a Greshamben. A saját főzött fagylaltok is élményszámba mentek, és persze minden nagyon finom volt, de a panna cotta tökéletessége felülmúlhatatlan volt. Alig bírtuk abbahagyni, de tényleg. Az édességek mellett ki kell még emelnünk a házi üdítőket és a teákat is, valóban egyedi és gazdag a kínálat. Már csak azért is érdemes erre felhívni a figyelmet, mert a Gresham családi ebédje nem tartalmaz alkoholt, ezért is tudják az árat ilyen alacsonyan tartani. Tovább különlegesség, hogy a gyerekeknek külön büfé is van, nekik kedves fogásokkal, de természetesen a felnőtt menü is elérhető számukra.
Ár: 8500 forint
Fogyasztás: korlátlan étel és üdítő + egy pohár habzóbor
Gyerekeknek: 5 éven alul ingyenes. 5-12 év között 4 200 forint, 12 év fölött 8 500 forint
Hangulat: luxus megszelídítve
Kiszolgálás: szakértő és mosolygós
Gyermekfoglalkozató: van
ingyenes parkolás: nincs, a szálloda alatti önkormányzati parkolóban, óránként 850 forint