Ha nem vagyunk fogékonyak a fantasztikus mesékre, akkor elég, ha annyit tudunk a tea felfedezéséről, hogy puszta egészségügyi okokból került rá sor. Véletlenül. Történt ugyanis, hogy Shen Nong császár egyszer régen, (2737 évvel az időszámítás kezdete előtt) Kínában 
megparancsolta, hogy a vizet fogyasztás előtt mindenki forralja fel. Shen Nong nem pályakezdő volt, és jól tudta, mit miért tesz, ha egészségügyről van szó. (Ő írta például a legrégebbi kínai gyógyszerkönyvet is.) Az intézkedést azért hozta, mert Kína-szerte sok helyen fertőzőek voltak a kutak és források, ez ellen akkor egyedül a forralással lehetett védekezni. Hogy példamutatásával lelkesítse alattvalóit, ő maga is nagy üstökben sterilizálta nyílt láng felett a vizet, s a szél időnként a szomszédos földekről belehordta ezekbe a növények leveleit. A víz sárgás-barnássá vált, ez felébresztette a császár gyógyászi ösztöneit, és megkóstolta a főzetet. Finomnak találta. Később az is bebizonyosodott, hogy kiváló élénkítő és gyógyító ital készíthető a teacserje leveleiből.
A japán verzió
Sokkal eredetibb ez a történet, amely igényel némi gyermeki naivitást is a befogadótól. Eszerint a kegyes és alázatos buddhista szerzetes, Bódhidharma áldozatának gyümölcse ez az értékes növény. A japán szent ember igen buzgó volt az imádkozásban és a meditációban, ami bizony kimerítette őt mind testileg, mind lelkileg. A fáradtság sokszor tört rá, és kísértette meg ájtatosság közben, és ami ennél is rosszabb: szégyenszemre még el is szunyókált néha a derék Bódhidharma. Hogy ilyen gyalázat ne essen meg, álomra hajlamos szempilláit egy nap szent dühében maga metszette le, és a földre hajította. Ahova ezek hullottak, ott áloműző és erőt adó cserje nőtt ki a földből. Így született meg a tea, az élénkítő ital.
Isteni nedű
Hogy a tea isteni voltát bizonyítsák, magát Buddhát is belekeverték a történetbe. Hasonlít császáréhoz: Buddha egy kertben pihenve egy csésze forró vizet tett maga mellé, hogy ha kihűl, majd azzal oltsa szomját. A gyenge szellő azonban levelecskéket sodort a vízbe, amelyekből finom aroma és zöldes-sárga szín oldódott ki. Az ital elnyerte Buddha tetszését, mert felélénkítette, és nagyon jó íze is volt, ezért ezután már szándékosan is tett tealeveleket a forró vízbe.
