Gasztro

5 évre előre lehet csak asztalt foglalni ebbe az étterembe

Így sem fogadnak el minden foglalást, mert a séf 2018-ban nyugdíjba vonul.

A New Yorktól 3 órányira található Earltonban működik a világ egyik legexkluzívabb étterme, ahová 5 évre előre lehet csak asztalt foglalni. Egy amerikai séf, Damon Baehrel a saját háza alagsorában üzemelteti a 12 asztalos éttermet, ahol egyszerre legfeljebb 18 vendég fér el.

A séf iskolában sosem tanulta a szakmát, eredetileg motokrosszversenyző volt, 1985-ben azonban egy sérülés után visszavonult. Főzni az édesanyjától tanult meg, emellett lelkes kertész, aki az évek során a molekuláris gasztronómia mesterévé képezte magát. Minden este ő maga főz 15 fogásos vacsorát a vendégeknek. A konyhájában a szokványos felszerelések és alapanyagok mellett igazi ritkaságok is akadnak, ilyen például a páfránypor vagy a savanyított juharlevél.

Egy vacsora ára 255 dollár, azaz nagyjából 58 ezer forint. Akadnak, akik akár egy hosszú repülőutat is bevállalnak csak azért, hogy Baehrelnél vacsorázhassanak. Sőt, 2011-ben állítólag maga Barack Obama is ellátogatott az étterembe a családjával, ám a séf ezt nem erősítette meg, a vendéglistája ugyanis szigorúan titkos.

 5 évre előre lehet csak asztalt foglalni ebbe az étterembe

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top