Gasztro

Csúfosan leszerepelt a három Michelin-csillagos étterem

42 pontban sértette meg a higiéniai előírásokat.
Forrás: nycmagazine.com
Forrás: nycmagazine.com

Leszerepelt a februári higiéniai vizsgálaton New York egyik legdrágább étterme. A manhattani Time Warner Központban működő Per Se a legalacsonyabb fokozatnak számító “C” minősítést kapta a közegészségügyi ellenőröktől.

A három Michelin-csillaggal büszkélkedő étterem, amelynek állandó menüjében 620 dolláros (140 ezer forint) kétszemélyes ebéd is szerepel, ez idáig csak “A” minősítést kapott. A február 19-én kiérkező közegészségügyi ellenőrök megállapítása szerint azonban az étterem 42 pontban sértette meg a higiéniai előírásokat, többek között azzal, hogy sem a meleg, sem a hideg ételeket nem tartották megfelelő hőmérsékleten, és hiány volt a kézmosókból az étel-előkészítő részlegen.

A Per Se illetékesei egyelőre nem reagáltak a minősítéssel kapcsolatos megkeresésekre. Az étterem lehetőséget kap az ügy tisztázására egy meghallgatás keretében. Addig is azonban jeleznie kell, hogy higiéniai minősítése függőben van. A város közegészségügyi hivatalának adatai szerint az éttermet korábban több mint 40 alkalommal bírságolták meg különböző okokból.

A tíz éve működő manhattani étterem a kaliforniai Yountville-ben működő French Laundry New York-i testvére. A Per Se egyike New York azon hét éttermének, amelyek három Michelin-csillaggal büszkélkedhetnek, és a The New York Times a város legjobb éttermének nevezte 2011-ben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése