Gasztro

Pipi a muffinban

Már megint muffin, de nem akármilyen! Egy igazi húsvéti finomság, aminek már a színe sem szokványos.

nyúlseggtortának akkora sikere volt, hogy folytatásért kiáltott! Jó hangosan. Én meg meghallottam – írja a Konyhalál blog szerzője.

Húsvét előtt egy újabb aktuális állatka hátsó felével ismerkedhetünk meg süti formájában. Ígérem, most abbahagyom. Egy időre. Azt hiszem …

A pipi alapja a gluténmentes mákos muffin, a borítás és a lábak Unidec burkolómasszából készültek. A nagyobb boltokban kapható folyékony ételfestékkel színeztem meg sárgára, a lábhoz pedig kis vérnarancsaromát is adtam pluszban. Néhány csepp kell csak!

Ahová a farokrész kerül, az alá tettem egy kisebb golyót a masszából, erre egy pogácsaszaggatóval kiszúrt kör alakú burkolatot. Kézzel kicsit megformáztam, csúcsosítottam a farkát. Basszus, a csirkének nincs is farka. Szóval tudjátok, azt a tollas izét ott a hátulján.

A lába egy nehezebb rész. Kis vékony hurkát gyúrunk, és ezt hengergetéssel rányomogatjuk körben egy-egy fogpiszkálóra. Úgy kell, hogy csak az egyik felére kerüljön a borításból, mert a másik részét bele fogjuk szúrni a muffinba. A kiálló rész végére egy háromszöget “tyúklábra” összenyomorgatunk és óvatosan rátűzzük.

A Konyhalál blogon még több húsvéti recept vár rád!

Pipi a muffinban

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top