Gasztro

Mit főzzek ma vacsira? – 30 perces tippek

Húsmentesen is lehet különleges és igazi gasztroélmény a vacsora. Minden a fűszerezésen és a hozzávalók érdekes párosításán múlik.

Mit főzzek ma vacsira? – 30 perces tippekTojásos újhagymás sült rizs

Hozzávalók 4 személyre:
• 40 dkg hosszú szemű rizs
• 3 szál újhagyma
• 3 tojás
• 2 evőkanál olaj
• só

Elkészítése:
A tojásokat felverjük, megsózzuk, és egy serpenyőben tojáslepényt sütünk belőle. Ügyeljünk rá, hogy a tojás ne száradjon ki, inkább maradjon lágyabb állagú. A lepényt egy fakanállal apró darabokra szedjük. Közben az újhagymát egy nagyobb serpenyőben 1 evőkanál olajon üvegesre pároljuk, hozzáadjuk a főtt rizst és a tojást. Jól összeforgatjuk, és még néhány percig pirítjuk, míg a rizsszemek szépen elválnak egymástól. Ízlés szerint sózzuk.

Mit főzzek ma vacsira? – 30 perces tippekIndiai fűszeres spenót (SAK)

Hozzávalók 4 személyre:
1 kg spenót
 1/4 kg burgonya
 1 kávéskanál ánizs
 1 kávéskanál római kömény
 1 zöld hegyes erős paprika
 3 kávéskanál koriander
 2 evőkanál ghí vagy olaj a sütéshez
 1 kávéskanál lepkeszegmag (görögszénamag)

Elkészítése:
Mossuk meg a spenótot, és a szárát távolítsuk el. Felvágni nem szükséges. A burgonyát kockázzuk fel.
Tegyünk egy edénybe ghít vagy olajat, és pirítsuk meg benne a köményt, az ánizst, majd végül a lepkeszegmagot. A lepkeszegmag után rögtön tegyük bele a spenótot, fedjük le, és főzzük tíz percig. Közben többször keverjük meg. A burgonyát süssük ki bő, forró ghíben, keverjük a spenóthoz, majd tegyük bele a felvágott zöldpaprikát, az őrölt koriandert, és sózzuk meg. Fedő alatt még öt percig főzzük.

Mit főzzek ma vacsira? – 30 perces tippekCamembert-batyu

Hozzávalók:
• 1 nagyobb camembert (nem baj, ha nem puccos fajtát vesszük, olvasztva még a cipőtalp is jó)
• 1 csomag leveles tészta
• 2-3 evőkanál lekvár
• 1 tojás

Elkészítése:
A tésztát kiterítjük és megkenjük a lekvárral, majd rátesszük a sajtot és becsomagoljuk. A tetejét megkenjük tojással, és 180-200 fokos sütőben pirosra sütjük. Melegen megesszük.
A sajt és a lekvár nem rossz páros, főleg akkor, ha a lekvárban lévő cukor a sülés közben kicsit karamellizálódik. Szőlőt vagy salátát szoktunk enni mellé, de magában se rossz. Akinek pedig nincs otthon baracklekvárja, az bármilyen piros, pikáns lekvárral próbálkozhat.

Ha tetszett az összeállítás, és neked is gondot okoz a napi főzőcskézés, töltsd le a Nők Lapja Café alkalmazását, hogy mindennap biztosan megkaphasd napi tippjeinket!

Részletes leírást pedig itt találsz a letöltésről, ha véletlenül elakadnál valahol.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top