Tavaszi főzelék túrós fasírtgolyóval
Hozzávalók 2 felnőtt és 2 gyerekadaghoz:
● 4 szem burgonya
● 3 szál sárgarépa
● 1 nagy fej vöröshagyma
● 1 csokor újhagyma
● 1 kisebb fej karfiol
● 2 evőkanál olívaolaj
● 35 dkg zöldborsó (mirelit)
● só, bors
● fél citrom leve
● 2 dl tejföl
● 1 csokor petrezselyemzöld
A fasírtgolyóhoz:
● 35 dkg darált hús
● 1 tojás
● 12 dkg túró
● 2 gerezd fokhagyma
● 1 kis fej vöröshagyma
● 1 kis csokor petrezselyem
● 2 evőkanál zsemlemorzsa
● só, frissen őrölt bors
Elkészítés
A főzelékhez a zöldségeket megpucoljuk, megmossuk. A karfiolt kis rózsákra szedjük. A vöröshagymát finomra vágjuk, az újhagymát és a répát felkarikázzuk, a burgonyát felkockázzuk. Az olívaolajon megfonnyasztjuk a vöröshagymát. Az újhagymát a dinsztelt vöröshagymához adjuk, pár percig együtt pároljuk őket. Egy másik lábasban vizet forralunk, és abban pároljuk meg a borsót és a karfiolt. A hagymákhoz adjuk a burgonyát és a répát, átforgatjuk, felöntjük annyi vízzel, hogy éppen ellepje. Sózzuk, majd puhára főzzük a zöldségeket. A burgonyás-répás rész harmadát kis főzőlé hozzáadásával turmixoljuk, majd ezzel sűrítjük a főzeléket. Beletesszük a leszűrt karfiolt és borsót. Ha kell még, sózzuk, borsozzuk, pici citromlével savanyítjuk. A tejföllel lazítjuk (nem forraljuk már), és megszórjuk az apróra vágott petrezselyemmel.
A fasírtgolyó elkészítése: A darált húshoz keverjük a tojásokat, a túrót, belereszeljük a fokhagymát, hozzáadjuk a finomra vágott hagymát. Belekeverjük az apróra vágott petrezselymet, a zsemlemorzsát, sózzuk, borsozzuk. Golyókat formálunk belőle, és szilikonos minimuffin sütőformába téve 200 °C-on nagyjából 30 percig sütjük, míg pirosra sül. A főzelékkel tálaljuk.
Túrós-szalonnás réteskosár
Hozzávalók:
● 1 nagy egész tojás
● 1 csomag 6 lapos friss réteslap
● 10 dkg füstölt húsos szalonna
● 5 dkg margarin
● 25 dkg túró
● 1 dl tejföl
● só, frissen őrölt bors
Elkészítés:
A sütőt 180 fokra előmelegítjük. A réteslapokat egyben hagyva kitekerjük, és 4 részre vágjuk. Így 4-szer 6 darab majdnem négyzetes lapot kapunk. A Ramát megolvasztjuk, kenőtollal kikenünk 8 muffinformát, mindegyikbe 3-3 réteslapdarabot helyezünk. Az egyes rétegeket kenőtollal Ramával megkenjük, a széleket visszahajtjuk. A szalonnát apróra kockázzuk, ropogósra sütjük. A túrót elkeverjük a tejföllel, a szalonnával és az egész tojással. A krémet megsózzuk, megborsozzuk, szétosztjuk a kosárkákban. 25 perc alatt készre sütjük. Ha langyosra hűltek a rétesek, szépen ki tudjuk venni őket a formákból. Langyosan és hidegen is tálalhatjuk.
Egyszerű túrófánk
Hozzávalók:
● 25 dkg félzsíros túró
● 25 dkg rétesliszt
● 1 csomag sütőpor
● 2 dl tejföl
● 4 tojás
Elkészítés:
A túrót szitán áttörjük, majd alaposan összedolgozzuk a tojásokkal, a tejföllel és a sütőporos liszttel. Az olajat nem hagyjuk túlforrósodni. Amikor jónak ítéljük, akkor egy evőkanál segítségével gombócokat szaggatunk a tésztából. Ezeket szép aranybarnára sütjük, papírtörlős tálra szedjük. Porcukorral és lekvárral kínáljuk, de sósan is lehet enni egy kis friss körözött és felvágott mellé.
|
Ha tetszett az összeállítás, és neked is gondot okoz a napi főzőcskézés, töltsd le a Nők Lapja Café alkalmazását, hogy mindennap biztosan megkaphasd napi tippjeinket!
Részletes leírást pedig itt találsz a letöltésről, ha véletlenül elakadnál valahol. |