Gasztro

Étteremben szerettetik meg a gyerekekkel az egészséges ételeket

Végre egy hely, ahol lehet játszani az ennivalóval!

Az angliai Claphalm városában nyílt meg a világ első olyan étterme, melynek kimondottan az a célja, hogy egészséges táplálkozásra szoktassa a pici gyerekeket. Az étteremben a babák különféle érdekes játékok segítségével ismerkedhetnek a zöldségekkel gyümölcsökkel. Bevonják őket az ételek elkészítésébe is, melyeket aztán így még szívesebben kóstolnak meg.

A színek, formák és ízek felfedezése után a gyerekek interaktív, érintőképernyős menüből választhatnak maguknak főfogást és desszertet.

“Megértjük, hogy az anyukáknak és az apukáknak néha egészen furfangosnak kell lenniük, és több próbálkozásba is beletelik, mire egy új ízt vagy textúrát elfogadtatnak az éhes csöppségekkel. Tudjuk azt is, hogy ha a különféle, izgalmas ízekkel ismertetjük meg a kicsik ízlelőbimbóit, az arra ösztönzi őket, hogy felnőve jó evők legyenek” – magyarázta Claire Blaseley, az étterem egyik ötletgazdája.

Szerintünk pedig az ötlet úgy szuper, ahogy van, örömmel vennénk, ha Magyarországon is lenne ilyen.

Étteremben szerettetik meg a gyerekekkel az egészséges ételeket

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top