A lyuk tiszteletének komoly hagyományai vannak Magyarországon. Szeretjük a semmit megvenni, sőt a semmiért pluszpénzt fizetni. Gondoljunk csak az ementáli sajtra. Hát nem agyrém, hogy valamit jobban szeretünk azért, mert lyukas? Mert a szárazanyagot a semmi szabdalja? Vagy ott a szóda, amire magyar találmányként különösen büszkék vagyunk. Miért? Mert levegőt tettünk a vízbe – még ha buborékok formájában is. És akkor itt a kürtőskalács, amiben az a hatalmas innováció, hogy a közepe üres. Hát miért nem eszünk szívesebben pitét vagy fánkot, amiknek az sajátosságuk, hogy a közepükben is van sütemény? Nem, nekünk olyan kell, aminek csak a széle létezik. Sajátos és szép eleme ez a magyar népléleknek: a semmi tisztelete; egy sor filozófus teljesen elalélna a jelenség láttán.
Lyuk ide vagy oda, a kürtőskalács a miénk, nagyon a miénk, és hát jó, lehet, hogy mások is magukénak érzik – teszem azt a szlovák vagy a román kortársak –, de azért jó lenne, ha tudnák ők is, merre hány méter. Lehet örömmel fogyasztani, nagyokat csettinteni már az illatára, falni még melegen, és lehet utána azt mondani: hmm, de finom ez a magyar kürtőskalács!
Szép álom, de a helyzet az, hogy az élet már megint bonyolultabb, mint az az egyszerű tény, hogy a kürtőskalács finom. Mert kérem nem mindegy, hogy finom, tudnunk kell azt is, hogy kié.
Márpedig kürtőskalácsfronton nincs béke a világban, nagyon nincs.
Az egész azzal kezdődött, hogy 2013-ban megalakult a híres-neves Nemzetközi Kürtőskalács Szaktestület. Azzal a szándékkal, hogy hagyományos magyar termékként szerezzen védettséget az Európai Unióban a székely–magyar sütemény számára. A további történések kulcsa épp ebben: a székely–magyar minősítésben rejlik. A Magyar Eredetvédelmi Tanács ugyanis elutasította az édesség bejegyzésének támogatását, mondván, a kürtőskalács hagyományához nem méltó és hiányos előterjesztéssel nem foglalkozhatott a Hungarikum Bizottság.
Eljátszottunk egy pillanatra a gondolattal: milyen is lehet egy olyan beadvány, ami a kürtőskalács hagyományához méltatlan (és még hiányos is!). Valami ilyesmit gondolnánk:
Kedves Eredetvédelmi Tanács!
Mink itten nagyon szeretjük a kürtőskalácsot, szerintünk finom, és nagyon magyar. Nem lehetne-e, hogy segítsenek az unió előtt is védettséget szerezni neki? Na már most ezt úgy képzeljük, hogy ki lenne mondva, hogy ez itt egy székely–magyar sütemény, amit mi találtunk fel úgymond, és hát hungarikum. Ha mások próbálkoznak is a sütésével, azok csakis minket utánoznak.
Köszönettel:
a Nemzetközi Kürtőskalács Szaktestület (NKKSz)
De nem-nem, ez csak vicc, ennél biztosan komolyabb volt ez a kérelem, mint kiderült, más bajok voltak vele. A Földművelésügyi Minisztérium közleményében kifejtette, hogy az irat nem felelt meg a jogszabályoknak, mert “a kürtőskalács elnevezés termékfajtát jelöl, azt széleskörűen használják”. Vagyis túl sokan neveznek túl sok mindent kürtőskalácsnak (egy kis tészta, egy kis lyuk tán már elég is ehhez), és ezt meg is tehetik, ha jól értjük. A tájékoztatás szerint emellett a Nemzetközi Kürtőskalács Szaktestület által benyújtott dokumentumok nem bizonyítják egyértelműen azt, hogy “a szaktestület jogosult arra, hogy kérje a kürtőskalács hagyományos különleges termékként való bejegyzését” – írják. Na, ezt már bürokratívnak kell minősítenünk, de a szabály az szabály.
Biztos, ami biztos, a kalácsosok megtámadták a bíróságon a döntést, ám ennél is tovább mentek. Megvonták a vállukat, és azt tervezik, hogy ha nem lehet hungarikum, akkor majd “romániai hagyományos különleges termékként” jegyeztetik be nevezett tésztát az unióban. Ha nem lehet magyar, hát legyen román, de valami legyen. Szlovák már valószínűleg nem lesz, erről gondoskodtak, mint az MTI híre mondja: “A szaktestület szakemberei alapos gasztronómiatörténeti kutatások révén bebizonyították, hogy a 2007-ben Szlovákia által levédetett szakolcai trdelnik a kürtőskalács egy archaikus, a jelenlegitől lényegesen eltérő formája. Ezért annak a védettsége nem lehet akadálya annak, hogy a kürtőskalács magyar termékként kapjon oltalmat.” A szlovákokkal tehát ezen már nem vesznénk össze. Rágják ők csak az archaikus trdelnikjüket.
A mi földművelésügyi tárcánk alaposan megrettenhetett, mert rögvest kiadott egy közleményt, miszerint igenis “bármikor hungarikum lehet a kürtőskalács”, és kizárólag a Nemzetközi Kürtőskalács Szaktestület mulasztása, hogy még nem jegyezték be. A minisztérium kitér arra is, hogy a Hungarikum Bizottság többször felhívta a szaktestület figyelmét a hiányos iratok, adatok pótlására. Ezt még mindig megtehetik, és akkor semmi akadálya nem lesz annak, hogy a kürtőskalácsot a hungarikumok között üdvözölhessük – tartalmazza a tájékoztatás.
| Fotó: Just Creative/bevezetem.hu |
Hát ennek mi nagyon örülnénk, egyrészt mert még mindig olyan kevés a hungarikumunk (húsz körül vannak mindösszesen Ilcsi néni szépítő füveitől a magyar nótáig, meg még az Értéktárban cirka ugyanennyi büszkeségünk, például a honfoglalás kori nyíl vagy a védőnői szolgálat), másrészt egyáltalán nem mindegy, hogy ami finom, az honnan is származik. Még a vajas kenyér is máshogy esik az embernek, ha tudja, hogy az magyar – és valahogy az édes kürtőskalács is megkeseredik a szájban, ha nincsen tisztázva a honnan és a miként ugye.
Mert van az úgy, hogy senki nem a kis tésztával foglalkozik, hanem inkább a lyukkal: a nagy semmivel a dolgok közepén.