nlc.hu
Gasztro
Mit főzzek ma vacsira? Gyümölcsöt hússal

Mit főzzek ma vacsira? Gyümölcsöt hússal

Megjelent az őszibarack a piacon, sokunk nagy örömére. Ne essünk azonban abba a hibába, hogy csak édesen akarjuk elkészíteni, ugyanis remekül illik a húsokhoz is.

Barackos pulyka

Hozzávalók 4 személyre:

  • ízesítéshez só
  • 60 dkg pulykamell
  • pár csepp olaj
  • 2 dkg vaj
  • 8 db tojássárgája
  • 3 dl tejszín
  • 8 db őszibarack

Elkészítése:

A pulykamellből szeleteket vágunk, kiklopfoljuk, besózzuk. Kevés olajon a pulykaszeletek mindkét oldalát megsütjük. A meghámozott barackokat lobogva forró vízben 1 perc alatt leforrázzuk, félbevágjuk, magjukat eltávolítjuk. A tojássárgáját vízgőz felett 1,5 dl tejszínnel habosra verjük. Amikor a tojásos massza tejfölsűrűségű lesz, hozzáadjuk az olvasztott vajat, sót és kevés citromlevet. (Figyeljünk rá, hogy a habüst semmiképpen ne érjen a vízbe, és csak gyöngyözzön alatta a víz, különben “tojásrántotta” lesz belőle.) Hagyjuk kihűlni, majd hozzákeverjük a maradék tejszínből vert habot. A pulykaszeletek tetejére fél barackokat teszünk. A barackokra kanállal szedünk a mártásból, és grillsütőben felülről rásütünk pár percig, hogy szép színe legyen. Köretként főtt rizst, krumplipürét kínálhatunk mellé.

Mit főzzek ma vacsira? Gyümölcsöt hússal

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top