Gasztro

Ezek az ország legjobb cukormentes tortái

Megnézni már meg lehet őket, és az első helyezettet készítik is majd augusztus végétől a cukrászdák.

Egy bazsalikomos-csipkebogyós, egy döbleces(sütőtökös)-almás és a hívogató Csokis kaland névre keresztelt torta került be a Magyarország cukormentes tortája verseny döntőjébe. A zsűri szerdán végig is kóstolta mindhármat, de az eredményt csak augusztus elején jelentik be, és megkóstolni majd augusztus 20-tól lehet, ahogy az ország tortáját is.

A versenyre cukrászmesterek pályázhattak, idén a túró, a csoki és a bogyós gyümölcsök voltak népszerű összetevők, de itt az ízek és a külalak mellett a kalóriaszámot is pontozták. Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány és a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete által meghirdetett verseny részeként idén is lesz háziverseny, amelyen a legfinomabb és legegészségesebb, otthon készült cukormentes tortát díjazza az alapítvány. Augusztus 15-ig bárki nevezhet: háziasszonyok, gasztrobloggerek, sőt akár cukrászok is, ha nem ipartestületi tagok. A pályázóknak fehér liszt és hozzáadott cukor nélkül olyan kalória- és szénhidrátszegény tortát kell készíteniük, ami egy cukorbeteg étrendjébe is nyugodtan beilleszthető.

Kóstolás előtt a sütőtökös-almás (Fotók: MTI/Honéczy Barnabás)
Kóstolás előtt a sütőtökös-almás (Fotók: MTI/Honéczy Barnabás)
A Csokis kaland közelről
A Csokis kaland közelről
Mehet is az Instagramra!
Mehet is az Instagramra!
Értékel a zsűri: Pöhm Márta mestercukrász, Nagy Attila, a verseny szponzorának, a 77 Elektronika Kft.-nek a kereskedelmi igazgatója, Jókuti András, a Világevő gasztroblog szerzője, Mautner Zsófia, a z
A zsűri értékel: köztük Jókuti András, a Világevő gasztroblog szerzője, Mautner Zsófia, a zsűri elnöke, Gémes Renáta, az Egy Csepp Figyelem Alapítvány projektvezetője, Szűcs Zsuzsanna, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének (MDOSZ) dietetikusaa és Erős Antónia médiaszemélyiség, az Egy Csepp Figyelem Alapítvány alapítója

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése