Gasztro

Két dolog kell az igazán jó házi kenyérhez: tippek a profitól és mega-receptgyűjtemény

A Szent István-napi kenyérversenyen az andornaktályai Várkapitány kenyere nyerte el az első díjat, ezzel pedig az ország kenyere lett. Azt írják róla, hogy a rozsos, hosszú érésű rozskovásszal készült kenyér magas rozs- és víztartalmának köszönhetően egészséges, hagyományosan magyar kenyér. Hogy mi se maradjunk ki a kenyérsütés öröméből, körbekérdeztünk a Cafeblog gasztrobloggerei között, ők milyet szoktak sütni, milyen bevált recepteket ajánlanak, ha az egyszeri háziasszony nem a boltban szeretné a mindennapi kenyeret beszerezni, hanem inkább megsütné saját maga.

Mi minden szól a saját sütésű kenyér mellett? Mi kell a tökéletes kenyérhez? Hogyan kezdjünk hozzá az otthoni kenyérsütéshez? A leghitelesebben minden felmerülő kérdésünkre egy gyakorlott kenyérsütő ember tud válaszolni, ezért megkérdeztük a népszerű gasztrooldal, a Limara péksége tulajdonosát – 2013-ban ő lett az év bloggerinája –, hiszen ő csodákat hoz létre négy hozzávalóból.

Aki egyszer megtapasztalja, rabjává válik

“A jó kenyér nem tartalmaz mást, csak lisztet, sót, vizet és kovászt – fektette le az alapokat Limara, azaz Libor Mária. – A héja nem túl vastag, de ropogós. A bélzete egyenletesen lyukacsos, nem tömör, az ízén érezni lehet, hogy kovászos, de nem savanyú. És persze napokig ehető legyen, úgy, mint nagyanyáink idején.” Ennek többnyire a nyomába sem ér a bolti kenyér, ami tele van adalékanyagokkal, még az egészségesnek kikiáltott teljes kiőrlésű kenyereket is sokszor színezik malátával barnára. Megtévesztés áldozatai vagyunk, és Mária szerint az lenne a korrekt, ha a liszteken és kenyereken is, mint egyéb termékeken, fel kellene a gyártóknak tüntetniük az összetevőket. 

A saját sütésű kenyérnek varázsa van!

A fentiek alapján tényleg könnyen jut arra az ember lánya, hogy akkor inkább megsütöm én magam, legalább tudom majd, mi van benne. És a teljes kiőrlésű kenyerem tényleg teljes kiőrlésű lesz, biztos, hogy maláta nélkül. Ha pedig Mária szavait olvassuk, akkor egyenesen rögtön szaladunk mindjárt a konyhába kenyeret sütni: “A saját sütésű kenyérnek varázsa van. Aki egyszer megtapasztalja a konyhájában sülő kenyér illatát, a beszélgető kenyér muzsikáját, az menthetetlenül rabjává válik, még akkor is, ha az első kenyerek nem tökéletesek, itt-ott kirepednek vagy kicsit laposak lesznek, hiszen a már felsorolt hozzávalókon kívül a szeretetünket is beledagasztottuk.

Ha jó recept van, minden van

Limara péksége tehát arra buzdít, hogy ugorjunk neki az otthoni kenyérsütésnek. De hogyan? Mária szerint mindössze egy jó recept kell hozzá, és az egésznek a kulcsa a tökéletes dagasztás. Ugyanis a rosszul dagasztott kenyér göcsörtös és tömör lesz, amit nem fogunk büszkén kitenni az asztalra. A dagasztás után pedig már csak a kelesztésre kell figyelnünk, és a magas hőmérsékleten, kellő ideig történő gőzös sütésre. Ha ezek rendben vannak, akkor biztosak lehetünk a tökéletes végeredményben. Limara hihetetlenül népszerű és gazdag recepttárából egy olyan fehér kenyeret ajánlunk, ami a jól bevált becenevet viseli

Ott állni nem tudunk mellettetek a konyhában, hogy segítsünk kenyeret sütni, de annyit tudunk tenni, hogy a gasztrobloggerek által ajánlott recepteket megosztjuk veletek, válogassatok kedvetekre, lehetőleg próbáljátok ki mindet.

Legyen egyszerű!

A kenyérnél is az az alap, hogy mi mind elfoglalt emberek vagyunk, akik szeretjük, ha minél egyszerűbben el tudjuk készíteni az ételeket. Ezért mindenképp a dagasztás nélküli kenyerekkel kell kezdenünk, amelyek közül A napfény illata blog szerzője egy hagyományos kenyeret ajánl figyelmünkbe, míg HahóPihe a fokhagymás változatra esküszik. A lényeg mindkettőben, hogy nincs dagasztás, és roppant egyszerű elkészíteni még egy átdolgozott nap után is.

A saját sütésű kenyérnek varázsa van!

Szintén az egyszerűség jegyében készülnek a kenyerek a Nassolda blog konyháján és Mohamamánál is. A lusta asszony kenyerét már csak a neve miatt is muszáj kipróbálni, ráadásul még olyan könnyűnek is tűnik a leírás alapján, hogy tényleg percek alatt összedobható, a többit már elvégzi a meleg. Az egyszerű, de nagyszerű kenyeret Nassolda szinte minden nap megsüti a családjának, így valószínűleg azzal sem tévesztünk nagyot, ha sima fehér kenyérre vágyunk. A népszerű írónő, aki nem mellesleg gasztroblogger is, Rupáner-Gallé Margó pedig egyenesen egy ötperces kenyeret mutat az extrán elfoglalt háziasszonyoknak.

Legyen íze!

Ha nem annyira csak az lebeg a szemünk előtt, hogy gyorsan túl kell esni az egészen, és legyen mit az asztalra tenni vacsorára, akkor érdemes az ízesítések világában is kalandozni egy kicsit. A Konyhalál blog szerzője, Linda a hagymás-diós bagettet ajánlja, még akkor is, ha nem hagyományos értelemben vett kenyér, de legalább önmagában is ízorgiát jelent. Mohamama hagymásan szereti, míg Szilvásgombóc joghurtosan-fokhagymásan süti meg a kenyeret, ha különlegesre vágyik.

A saját sütésű kenyérnek varázsa van!

Legyen egészséges!

Az egészséges vonalat sem hagyhatjuk ki, ha már pont a teljes kiőrlésű kenyérrel példálóztunk. Rögtön három variációt is kapunk bloggereinktől, Naturorganic egy teljesen minden mentes, tökéletesen egészséges paleokenyeret mutat nekünk, amit gluténérzékenyek is nyugodt szívvel fogyaszthatnak. Ugyanígy a Wannabe chef szerzője is a teljesen allergénmentes receptek tárát gazdagítja a lenmaglisztes kenyérrel. A búzacsírás finomság Szilvásgombóc konyháját dicséri, a Culin’Art gyökérkenyere látványra pont olyan, mint a bolti, ezért beleszeretős. Az egyszerű lenmagos rozskenyér a Pálmafa projekt blog szerzőjétől, Zsuzsitól, egyenesen alapdarab kell legyen az egészséges konyhában, mint a gardróbban a kis fekete.

A saját sütésű kenyérnek varázsa van!

Legyen édes!

Messzire megyünk ezzel a hagyományos kenyértől, de ki kell térnünk az édes kenyerekre is. Leginkább azért, mert ahol gyerekek és édesszájú felnőttek vannak, ott nagy sikereket érhetünk el az ajánlott receptekkel. A Wannabe chef banános csokis kenyere már szinte nem is kenyér, inkább mennyei sütemény. Mindenképp a válogatásunkban a helye éppúgy, mint a datolyás kenyérnek. Konyhalál banánkenyerében pedig az a nagyszerű, hogy akár az egészséges kategóriába is kerülhetett volna nyugodt szívvel, mivel teljesen cukor-, tej- és lisztmentes. Az ország kenyerén túl tehát van bőven választék, csak győzzünk mindent kipróbálni!

A saját sütésű kenyérnek varázsa van!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top