Gasztro

Mit főzzek ma vacsira? Sültkarfiol-salátát!

Ha az ember egyszer elkezdi a zöldségek sütését, nagy kockázatot vállal, mert soha nem akarja majd abbahagyni. A karfiol gránátalmával pedig egyszerű, izgalmas, és függőséget okoz.

Gránátalmás sültkarfiol-saláta

Hozzávalók 2-3 főre:

  • negyed tk. só
  • 0,5 dl olaj
  • 1 csokor petrezselyemzöld
  • ízlés szerint őrölt bors
  • 2 ek. olívaolaj
  • fél tk. fűszerpaprika
  • 1 fej karfiol
  • fél citrom leve
  • 10 dkg bébispenót
  • 1 szál újhagyma
  • 4 ek. durvára vágott mogyoró
  • 1 gránátalma

Elkészítése:

A sütőt 220-230 fokra melegítsük elő. A fél dl olajat, sót, paprikát egy kisebb tálban keverjük össze. A rózsáira szedett karfiolt tegyük egy közepes nejlonzacskóba, és borítsuk rá a fűszeres olajat. Fogjuk be a zsacskó száját, és alaposan rázzuk össze. Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, és borítsuk rá a karfiolt. Ne fedjék egymást, inkább két adagban süssük. Tegyük be a sütőbe, és 20-25 perc alatt süssük barnára. Hagyjuk kihűlni. Közben pirítsuk meg a magokat, fejtsük ki a gránátalma magjait. Egy nagyobb keverőtálban keverjük össze az olívaolajat a citromlével, sózzuk, borsozzuk. Dobjuk rá a parajleveleket, és óvatosan forgassuk össze. Adagoljuk tányérokra, osszuk szét a kihűlt karfiolt. Szórjuk meg a durvára aprított mogyoróval és a gránátalma magjaival. Hintsük meg petrezselyemzölddel és a karikázott hagymával. Pirítóssal és pirított csirkemellel laktatóbbá tehetjük.

Mit főzzek ma vacsira? Sültkarfiol-salátát!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top