nlc.hu
Gasztro
Egyeurós étterem nyílt Milánóban

Egyeurós étterem nyílt Milánóban

Első és második fogás körettel – ezt kínálja egy euróért (valamivel több mint háromszáz forintért) egy Milánóban nyílt étterem, ahol nem csak hajléktalanokat várnak.

Egy euróért sehol máshol nem lehet megebédelni Olaszországban. A Milánó külvárosában nyílt étteremben viszont egy liter tej áránál kevesebbért lehet rendelni. Első fogásként például a milánói specialitásnak számító sáfrányos rizottót vagy paradicsomos tésztát, utána borjúszeletet vagy grillezett halat. A második fogáshoz az idénynek megfelelő zöldség is jár.

A Ruben nevű étterem Ernesto Pellegrini ismert milánói vállalkozónak köszönhető. Pellegrini a hatvanas évek közepétől menzaszolgáltatással foglalkozik, tíz éven át a város labdarúgócsapatának, az Internek az elnöke volt.

A vendégek a helyi plébániákon keresztül jelentkezhetnek az étterembe. “Nem csak hajléktalanok számára nyitottam meg ezt az éttermet. Hozzánk kispénzű nyugdíjasok, elvált szülők és betegek rokonai is jöhetnek, akiknek az egészségügyi kiadások mellett nem futja étteremre” – hangoztatta Ernesto Pellegrini. Hozzátette: a jelképes egyeurós hozzájárulást azért tartotta szükségesnek, hogy a vendégek méltóságát megőrizzék.

Az egyszerre ötszáz vendéget befogadó étterem Rubenről, egy Milánóban ismert hajléktalanról kapta a nevét, aki az ötvenes években egy külvárosi kunyhóban halt meg.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top