nlc.hu
Gasztro
Mentsd meg az országot almaevéssel!

Mentsd meg az országot almaevéssel!

Mától indul az Alma szerda nevű kezdeményezés, ami arra hívja fel a figyelmet, hogy sokkal több almát együnk, mert az nekünk jó. Meg most még olcsó is, ráadásul ha mi nem esszük meg, az oroszok sem fogják idén felvásárolni. Utánanéztünk a cafébloggerek segítségével, hogy mi mindent kezdhetünk az almával azon túl, hogy elrágunk egy szemet tízóraira. Lássuk, mi minden van a pitén innen, és az almakockás franciasalátán túl.

Nemrég mi is megírtuk, hogy az alma 40 százalékkal olcsóbb lett, rekordmennyiség várható belőle, ráadásul az is a gazdák nyakán marad, amit idén az embargó miatt nem adhatnak el Oroszországba. Ez a speciális helyzet, és az a tény hívta életre a Felelős Gasztrohős Alma szerda kezdeményezését, hogy átlagosan heti két almát fogyasztunk, amire mondhatjuk azt, hogy gyász, már ami az egészségünket illeti.

Ahhoz viszont, hogy a nyakunkon maradó plusz 75 tonna étkezési alma elfogyjon, kétnaponta kellene megennünk egyet. Így aki idén ősszel becsülettel eszi az almát, az nem nem csak a saját egészségéért, de mások boldogulásáért is tesz. A lengyeleknél idén nyáron egy újságíró indított el hasonló kezdeményezést, miután jött a hír, hogy nem adhatják el az azévi termést Oroszországba.

Lássuk, mihez kezdjünk a tengernyi almánkkal, amit most a bevezető után szuperjó áron be is szereztünk a piacon. A cafébloggerek elküldték nekünk a legjobb almás receptjeiket, hogy bebizonyítsuk, az almát nem csak nyersen, pitében, esetleg franciasalátába kockázva jó enni, hanem akár egy komplett háromfogásos, bőséges menüt is összeállíthatunk vele. A receptleírásokat a linkekre kattintva találjátok.

Almát levesnek és salátának

A Konyhalál blog Lindája, aki leginkább sós és édes sütikben utazik, most egy alma-kiwi levest mutatott nekünk, tetején pirított dióval. A pirított dió adja meg a különleges, gesztenyés ízt a levesnek. A Szilvásgombóc blogról Veruss, aki a saját családján kísérletezi ki a receptjeit – az ő nagy örömükre – almás sajtlevest ajánl, hozzá pedig kakukkfüves-almás párnát készít. Az alma és a kakukkfű házassága kifejezetten izgalmasan hangzik.

Az almás pitén innen, franciasalátán túl, avagy mihez kezdj egy nagy kosár almával?

A Pálmafa Projekt Zsuzsija elkötelezett rajongója a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek, így tőle szinte kötelező jelleggel vártuk a nyers, főzés nélküli almás-körtés levest. A Vacsi nálam? blog bloggere, Krisztina egy mandulás, fűszeres almakrémlevessel rukkolt elő.

Az almás pitén innen, franciasalátán túl, avagy mihez kezdj egy nagy kosár almával?

Úgy tűnik, hogy a kefír almával remek együttest alkot, mert két salátareceptet is leltem, ami elegyíti ezt a két összetevőt. A tetovált lány konyhájából egy kefires, sült gombasalátát almával, és a Pálmafa Projekttől egy kefires-almás lencsesalátát. Mindkettő laktató és önmagában is teljes értékű eledel.

Az almás pitén innen, franciasalátán túl, avagy mihez kezdj egy nagy kosár almával?

Almát főételnek 

Az első versenyzőt hirtelen majdnem az édességekhez raktam, mert csak annyit láttam, hogy “házi rétes”. Igen ám, de a Szilvásgombóc blog Verussának rétese libamájraguval és almával van töltve, ez ám az igazi ínyenc étel! Ha pedig ínyencség, akkor ide tartozik A tetovált lány konyhájából Ági receptje is. Rá érdemes is odafigyelni, mert osztályelsőként végezte el két kisfia mellett a szakácsiskolát, úgyhogy biztosak lehetünk benne, hogy a teában pácolt, gyümölcsös libacombok krémes rizzsel fedőnevű étele is remekmű lesz.

Az almás pitén innen, franciasalátán túl, avagy mihez kezdj egy nagy kosár almával?

Doktor Peppert a Csak a Puffin blogról már jól ismeri mindenki, aki elkötelezett gasztrorovat-olvasó itt, a Nők Lapja Cafén. Ő egy villámgyors ebéddel készült, az almás-hagymás csirkével, amit meleg szívvel és főtt rizzsel tálal fel nekünk. Mohamama pedig – aki vérprofi a könnyű kombinációkban – szintén egy egészen egyszerű ételt, a túrós csuszát tette egyedivé almával, ami hamar a gyerekek kedvencévé is válhat, én legalábbis biztos kipróbálom a saját lányaimon valamelyik este.

Az almás pitén innen, franciasalátán túl, avagy mihez kezdj egy nagy kosár almával?

A főételekhez még kihagyhatatlan, hogy egy igazi különlegességet beválogassunk a Tavola in Piazza blogról. A blog konyhafőnöke, Gaba olyan ízeket kombinál a tejszínes borjúmájjal töltött kakukkfüves-almás palacsinta receptjében, hogy már csak a címet elolvasva is összefut a szánkban a nyál.

Az almás pitén innen, franciasalátán túl

Almát desszertnek

A menü harmadik fogása, a desszert a legegyszerűbben elképzelhető almával. Úgy nőttünk fel, hogy a nagymamák szorgosan sütötték nekünk a jobbnál jobb almás süteményeket. Az én nagymamám pitéje például biztos verhetetlen, de valószínűleg mindenki ezt mondja a saját mamájáról.

Ha már a főételeknél a Tavola in Piazza blogról szemeztünk utoljára, akkor legyen az első sütemény recept is tőlük, egy gesztenyés-almás crostata Nonna Sole olasz receptje szerint, amiben karamell és még törkölypálinka is fellelhető.

Az almás pitén innen, franciasalátán túl

Mivel a legfinomabb almás pitével példálóztam, álljon itt a HahoPihe blog bloggerének a legfinomabb almás pite nevű receptje mindenképpen. HahoPihe receptjeit ezért is szeretjük, mert egyszerűek, gyorsak és tényleg könnyen elkészíthetők. Meg azért is, mert megfejti nekünk, hogyan lehet otthon elkészíteni a mekis almás pitét, saját két kezünkkel.

Az almás pitén innen, franciasalátán túl
Az almás pitén innen, franciasalátán túl

Még a piték nemzetségébe tartozik a Nassolda Szukijának – az ő esküvőjét közvetítettük nyáron a Sziget Fesztiválról – fehér csokis, karamellás, különleges almás pitéje is. Felvettük a kipróbálandó receptek listájára.

Az almás pitén innen, franciasalátán túl

A pitéktől egy karnyújtásnyira vannak az almatorták, szerencsénkre bőven találunk választékot belőlük. Van itt a Culin’Art blogról amerikai almatorta, aminek a diabetikus változatát is olvashatjuk a receptben, marcipános almatorta Konyhaláltól, és kifordított almatorta, mandulás tejszínhabbal Szilvásgombóc konyhájából. (Én meg közben szép lassan éhen halok itt, ahogy nézegetem a recepteket.)

Az almás pitén innen, franciasalátán túl
Az almás pitén innen, franciasalátán túl

A végére hagytam a legegyszerűbb recepteket, amiket akár a gyerekekkel együtt is elkövethetünk. A Bouvet blog nem kifejezetten gasztroblog, de olykor feltűnik rajta egy-egy gyöngyszem a könnyű receptek repertoárjából. Olyanok, mint ez az Anyós-após-féle almás kocka, ami a blogger, Petra szerint az elronthatatlan kategóriába esik. A híres-neves rácsos almás süti könnyített verzióját Mohamamánál találtam, míg a rusztikus diós almás kevert süteményt Nassoldánál, mindkettő félórás édesség, erősen javasoljuk elmentésre a receptjeiket.

Az almás pitén innen, franciasalátán túl
Az almás pitén innen, franciasalátán túl

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top