Gasztro

Vigyázat: megjelent a piacokon a hamis áfonya

A növény termése nagyon könnyen összetéveszthető a fekete áfonyával, de azzal ellentétben akár súlyos egészségkárosodást is okozhat.

Több piacon ismét megjelent az úgynevezett ál- vagy hamis áfonya több fajtája. Az ebszőlő vagy csucsor néven ismert közönséges növény termése nagyon könnyen összetéveszthető a fekete áfonyával, de azzal ellentétben az “áláfonya” termésének fogyasztása akár súlyos egészségkárosodást is okozhat – írja a Kisalföld.hu.

A burgonyafélék családjába tartozó ebszőlő termése fürtben képződik, a bogyók héja fekete, de a húsa mindig zöld színű! Nyersen fogyasztva a bogyókban levő solanin méreganyag kisebb adagban hányást, hasmenést, fejfájást, hőemelkedést, kábultságot, nagyobb mennyiségben heveny rosszullétet idézhet elő. A termés ínyencségnek számító lekváralapanyag, de csak teljesen éretten, már megpuhult gyümölcshússal szabad használni, dzsemnek, lekvárnak megfőzve!

A szintén a burgonyafélék családjába tartozó kerti csucsor bárhol termeszthető, szabad forgalomban palántaként megvásárolható. Zöld, még éretlen formájában, illetve nyersen elfogyasztani tilos, mert rendkívül mérgező hatású. Hatóanyagát, a solanint megfelelő módszerekkel gyógyászati célokra is alkalmazzák. Bogyójának fogyasztása azonban már kis mennyiség esetén is súlyos rosszullétet okozhat!

A szakértők azt javasolják, nyersen semmiképpen se fogyasszuk a “hamis áfonyát”, ha véletlen megtettük, haladéktalanul menjünk orvoshoz.

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, és olvasd elsőként a legizgalmasabb híreket!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése