Gasztro

Kiskorúaknak tilos az energiaital Litvániában

A világon elsőként Litvániában betiltották energiaitalok eladását fiatalkorúaknak.

“Forradalmi lépés, amelyet még egyetlen más ország sem tett meg” – hangoztatta Almantas Kranauskas, a vilniusi egészségügyi minisztérium tisztségviselője. Az energiaitalok árusítását korlátozó jogszabályt évekig tartó vita után májusban fogadta el a litván parlament egy munkáspárti képviselőnőnek, az egészségügyi bizottság elnökének javaslatára. A litván egészségügyi hatóságok figyelmeztettek, hogy az energiaitalok magas koffein- és taurintartalma hiperaktivitáshoz és függőséghez vezethet.

A november 1-jével életbe lépett jogszabály megsértőit 200-tól 400 litáig (17,7-35,5 ezer forint) terjedő pénzbírsággal sújtják, és kétszáz litára megbüntethetik azt a magánszemélyt is, aki fiatalok számára vásárol a tiltott italból.

A bírálók szerint az új törvény eltúlozza a problémát, és fölösleges bürokráciát teremt.  A baltikumi ország legnagyobb szupermarketlánca, a Maxima közölte, hogy az eladási korlátozás okozta problémák ellenére “megértést tanúsít” az intézkedés iránt, sőt a jövőben kevésbé feltűnő helyre rakja ki az energiaitalokat, és figyelmeztet azok veszélyeire.

Egy felmérés szerint a litván diákok 10 százaléka hetente legalább egyszer iszik (vagy ivott eddig) energiaitalt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top