12 kímélő étel a nagy ünnepi evészet után

Kun Gabi | 2015. Január 06.
A karácsony a nagy evészetről is szól, nincs mit tagadni, jól megterheljük az ünnepek alatt a gyomrunkat. Ezért érdemes kicsit kímélő üzemmódba kapcsolnunk az új évben és könnyű ételeket készíteni magunknak.

Az ünnepi asztalok csak úgy roskadoznak mindig a hatalmas választéktól, ebbe a pár napba belesűrítenek az anyukák, nagymamák mindent, ami belefér. Édesek és sósak, húsok és köretek, jellemzően mindezeket nem addig esszük, amíg jóllakunk, hanem hallgatunk az unszolásra: “még ezt azért kóstold meg, kihagyhatatlan!”, “vegyél még, olyan keveset ettél!” Valójában annyi történik, hogy sajnos egy évben csak egyszer jutunk bejglihez, vagy a rántott hal és egyéb karácsonyi étel sem gyakori vendég év közben az asztalon, ezért aztán úgy érezzük, hogy ha abból a káposztából nem verünk be még egy tányérral, a végén lemaradunk egy olyan kulináris élvezetről, amit életünk végéig bánnánk.

Mi ennek az egész falásos ünneplésnek a vége? Megterhelt gyomor és fogadkozás, hogy soha többé nem eszünk. Legalábbis semmi olyat nem eszünk, amitől így éreznénk magunkat. Olyan, mintha másnaposok lennénk, csak nem alkoholtól, hanem ételektől. Ilyenkor jó ötlet lassítani és laza, könnyű ételeket enni legalább pár napig, hogy helyrerázódjon szegény emésztőrendszerünk.

Egészen egyértelmű, hogy zöldségekkel és olyan alternatív gabonafélékkel fogunk javítani a közérzetünkön, mint a köles, a bulgur és a kuszkusz. A Cafeblog gasztroblogjain kutatva sok egészséges és finom étel receptjére bukkanhatunk.

Első körben nézzünk néhány zöldséges receptet, amiket nem ördöngösség elkészíteni, és nagyjából jól is lakunk velük. Az avokádó mindig is nagy barátunk volt, most sem hagy cserben, a Mediterrán ételek és a Salátagyár blogon is találunk avokádós ételt akár ebédre, akár vacsorára, mint a sült avokádó krémes csilimártással és a pulykás avokádósaláta tortillában.

A Főzz otthon blog zöldséges tócsnija azért jó választás, mert amellett, hogy a krumplit zöldséggel helyettesíteni eleve csak jó ötlet, még az alapanyagokat is variálhatjuk úgy, hogy akár mindennap másféle tócsni kerülhet ki a kezünk közül. Lehet cékla, cukkini, sütőtök, de én már készítettem káposztásan is, nagy sikert aratva a családom körében. Érdemes elmenteni magunknak a receptet alapként és utána továbbgondolni a saját kedvünk szerint. Tipikusan az az étel, ahol kísérletezni nemcsak hogy ér, de szinte kötelező is. 

A Mediterrán ételek blogon talált sült csicseriborsó nem főételnek, hanem egészséges esti nasinak ideális, de annak nagyon, simán kenterbe veri bármelyik sós mogyorót, és nem lesz nagy a fenekünk sem, sőt. Nem véletlenül hívják a csicseriborsót csonterősítő és fogyasztó csodazöldségnek is.

Rátérhetünk a különleges gabonafélékre, amikből teljes értékű ebéd vagy vacsora készíthető. Bár mostanában, az egészségtudatos táplálkozás terjedésével együtt a bulgur, a köles, a quinoa és a kuszkusz nem számít már furcsaságnak. A mindenmentes ételeket sorra felvonultató ChezSandra blog megbízható módon hoz nekünk egy quinoa-bulgur salátareceptet, aminek az elején be is avatja az olvasóit abba, hogy miért jó mindenkinek, ha ilyen gabonákkal él. A Salátagyár blogon is találkozunk bulgursalátával görög módon, ahol maga a tányér is ehető.

Kuszkuszfronton a Rizsázzunk blog nyújt egy remek fűszeres, padlizsános receptet, amit azért muszáj szeretni, mert tényleg csak 10 perc – jó, lehet, hogy 12 – elkészíteni, ami igen áldásos tulajdonság, ha az ember lánya épp gyomorrontás-közeli állapotban nem a tűzhely mellett álldogálna naphosszat.

Az én személyes nagy kedvencem ebből a díszes gabonakompániából egyértelműen a köles. Sósan, édesen, zöldségesen, gyümölcsösen, magvakkal, mézzel, csípősen, akárhogy bírom enni. A köles a gyomor legjobb barátja, zengjünk róla ódákat, és kezdjük el használni minél többféleképpen. A Maimoni blogon egy tökmagolajos, bazsalikomos, borecetes, szárított paradicsomos kölessel találkozunk, amit hosszabb leírni, mint elkészíteni.

Klasszikus köretként is használhatjuk, ezt bizonyítja a Fűben-fában egészségblog receptje, amiben resztelt máj mellé tálalják a főtt kölest. Mert bizony tökéletes alternatíva rizs és krumpli helyett. A cukkinis kölesfasírtot pedig érdemes jól elmenteni az agyunk valamelyik szegletébe, mert bármikor elővehető alaprecept, ami a zöldséges tócsnihoz hasonlóan bevethető gyors vacsora lehet.

Jó szokásomhoz híven az édességeket sem hanyagolhatom el, még akkor sem, ha karácsony után nyilván mindenki torkig van a bejglivel, flódnival és egyéb válogatott édességekkel a vendégségek után. Lisztmentes finomságokat kerestem, mint a Marmalade blog amerikai palacsintája, amiben a liszt helyett őrölt mandula van, vagy a ChezSandra blog túrótortája, ami nemcsak liszt-, hanem cukormentes is. Így teljes lesz a menü, és még a gyomrunkat sem készítjük ki újra.

Exit mobile version