Gasztro

Így készülnek a magyarok a szakácsvébére

Január végén magyar csapatnak drukkolhatunk a Bocuse d’Or döntőjén, a világ legrangosabb szakácsversenyén. A 2013-as siker után most Molnár Gábor versenyezhet a világ 24 legjobb séfje között – csapatával hónapok óta készülnek a megmérettetésre.

Molnár Gábor és a hazai csapat – Pohner Ádám commis és Vomberg Frigyes edző – a Bocuse d’Or második napján, január 28-án versenyez, a zsűriben Hamvas Zoltán, a Bocuse d’Or Akadémia elnöke pontoz majd a 24 nemzet képviselői között. A döntőt a névadó, Paul Bocuse szülővárosában, a SIRHA szakkiállítás keretein belül rendezik meg, amelyre közel kétszázezer szakmai résztvevőt várnak.

Már önmagában kimagasló eredmény, hogy Molnár Gábor a stockholmi selejtezőn kvalifikációt nyert, így Magyarország Széll Tamás szereplése után most újra csapatot küldhet a világversenyre.

A csapat felkészülése október végén kezdődött és most ért utolsó szakaszához. “A célegyenesben vagyunk, ez a három hónap elegendő volt, már csak apró finomítások vannak hátra, és olyan magas szintre juthatunk, amelyet megcéloztunk. Ehhez fontos látni a mögöttünk álló csapatot és támogatást is, amiért nagyon hálás vagyok” – mondta el Molnár Gábor. A versenymunka fő motívuma a Gömböc, a hús- és halételt innovatív módon, de a magyar gasztronómia hagyományait is felhasználva készítik majd el.

A csapat a hátralévő napokban a teljes versenyprogramot többször lepróbálja, szimulálja a lyoni versenyboksz pontos méretére kialakított gyakorlókonyhában.

A hús- és halétel fő témája idén a gyöngytyúk és a pisztráng. Előbbi szabad tartású forrásból érkezik, utóbbiból az 1300 km-t utazó, Rajna-Alpok régióból származó hal mellett egy lillafüredi tenyésztő sebes pisztrángját is kiváló minőségűnek találta a csapat. A halétel receptjének legalább 50 százalékban zöldségekből kell állnia, és egy további, még titkos kötelező alapanyagot is megadnak majd a verseny előestéjén; ezt és a további friss hozzávalókat a Lyonban kialakított piacon választhatják majd ki a versenyzők.

A rendkívül kifinomult és összetett köretek elkészítése is komoly kihívást jelent, ebben Pohner Ádámnak, a versenyző segítőjének lesz kiemelt szerepe. Vomberg Frigyes edző pedig tanácsaival, koordinációval támogatja munkájukat és feszes tempót diktál, mivel a kivitelezésre a versenyen mindössze 5 óra 35 perc áll rendelkezésre.

A 2016-os Bocuse d’Or európai döntő házigazdájaként nemcsak a magyar döntősre, de ezzel egy időben a SIRHA nemzetközi szakkiállítás magyar standjára is kiemelt figyelem irányul majd Lyonban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top