nlc.hu
Gasztro
Nagymamás meggyes piskóta

Nagymamás meggyes piskóta

Így lettem 34 évesen kisgyerekes anyukából hirtelen nagymama. De tényleg. Brúnókának névnapja volt, és akartam az oviba sütit küldeni, de milyen sütit küldj az oviba 3-4 éves gyerekeknek, akik nem nálam szocializálódtak... Érted!

Tudom, hogy sok anyuka süt, na de ennyit?!!! Szóval fel volt adva a lecke. (Persze-persze, felvállalhatnám, hogy küldök én valami “puffinosat”, na de csak nem képzelitek, hogy az egóm elviselné, hogy esetleg úgy jöjjön haza Brúnó, hogy “anya, nem szerették a sütidet az oviban”. Na azt már nem. Hogy miért ne szeretnék a sütimet? Mert mondjuk nem szeretik annyira az étcsokis dolgokat (viszlát brownie-k), vagy mert nem szeretik a savanykás dolgokat (pápá fantasztikus aszalt áfonyás keksz és citromos sütik) – ezek nem kitalált érvek, volt már olyan gyerek a környezetemben, aki csak a piskótát volt hajlandó megenni, még a túrórudi-tortából sem kért a csokis talpa miatt, de persze olyannal is találkoztam, aki megevett mindent, amit tortának hívtak, és csak utólag vallotta be, hogy a fele nem is ízlett neki…

Nagymamás meggyes piskóta

Szóval tudom én, hogy sokszor a gyerekeknek mindegy, csak édesség legyen, de én biztonsági játékos vagyok, most is a legkisebb rizikóra hajtottam. Folytatva a sort, krémes, nagyon mázgás cuccokat nem ajánlottak az óvónénik, azzal is sok minden kiesik, és a mogyorós, diós, darabkás cuccok is kiesnek – nehogy pont az én sütim akadjon valakinek a torkán.

A sok kizáró tényező miatt végül valami gyereklekenyerező és valami hagyományos volt a cél. Csináltam – volna – banános csokis cake popot és sütöttem egy ilyen meggyes sütit*. Azért csak volna, mert végül Brúnóka nem gyógyult meg teljesen az előző betegségből és nem ment oviba, így a sütik itthon maradtak, és kénytelenek voltunk mi megenni.

A receptért kattints a Csak a puffin cafélogra!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top