Gasztro

Nápolyi csokikrémmel és naranccsal

Ez a süti vagy nassolnivaló ebben a formában, büszkeségemre, szinte a saját találmányom. Azért Nigella is kap egy óriási részt belőle, mert a narancsos részt tőle vetem át.

Az egyik első sorozatában kényelmesen elkészíthető ételeket mutatott be, ott készített egy mandarintortát, amit amikor először láttam, reprodukáltam is. Ehhez tudni kell, hogy a gimi után pár hónapot Angliában töltöttem, sok mindent megismertem és meg is szerettem. Többek között ilyen volt a narancslekvár, és az említett torta íze nagyon is emlékeztetett rá. Kicsit olyan volt, mint a zselés szaloncukor tölteléke, amit imádok.

Nemrégiben ismét eszembe jutott, el is készítettem, fele adagban. Viszont én éppen diétában voltam (lassan kezdek beleunni), a gyerekek meg nem voltak odáig érte, szóval alkotnom kellett. Vettem az egyik édességes boltban néhány ostyalapot, és a hűtőben várakozó maradék csokikrémmel a következő nápolyit készítettem…

A folytatásért kattints A tetovált lány konyhája caféblogra!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top