Gasztro

Moszkauer – látványos és egyszerű

Tavaly volt egy időszakom, amikor elég sok aprósüteményt sütöttem. Az egyik kedvencem a moszkauer volt, egyrészt könnyű volt elkészíteni, másrészt ebből még én is el tudtam volna pusztítani egy adaggal, annyira finom.

A recept Puffin Judittól van, csak a csoki mennyiségén változtattam, mert nekem ennyi elég volt. Így készül a sütemény: a kandírozott gyümölcsöt késsel apróra vágjuk. Az összes hozzávalót egy lábasba tesszük, alacsony lángon addig főzzük, míg a cukor és a vaj felolvad. Egy szilikonos sütőlappal kibélelt tepsire teáskanálnyi halmokat teszünk egymástól kb. 10 centire. 180 fokos sütőben addig sütjük, míg az alja kicsit megbarnul. Csak pár perc, figyelni kell, mert könnyen megég.

Moszkauer, látványos és egyszerű

A sütőből kivéve pár perc hűlés után lehúzzuk a sütőlapról, rácson kihűtjük a sütiket.
A csokit vízgőz fölött megolvasztjuk. Hozzákeverjük az olajat, majd a kihűlt sütik alját megmártjuk benne. Alufóliára ültetve kihűtjük. Kell ennél finomabb aprósütemény?

A folytatásért kattints a Tetovált lány konyhája caféblogra!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top