nlc.hu
Gasztro
Ezt a zsemlét ki kell próbálnod! Sajtos-újhagymás zsemle

Ezt a zsemlét ki kell próbálnod! Sajtos-újhagymás zsemle

Ez a zsemle olyan finom, hogy azt sem bánjuk, ha a héten minden nap ez lesz a reggeli!

Pár évtizede még szakácskönyv is jelent meg a váratlan vendégek jóllakatása céljából. Nem csoda, hiszen nemhogy mobiltelefon, de sok helyen még telefon sem volt, így valóban érkezhettek váratlan vendégek. Én is emlékszem több olyan esetre, hogy kopognak az ablakon, és egyszer csak beállítanak a nagybátyámék.

Egy valamirevaló háziasszony pedig készült az ilyen meglepetésekre.

Túl sok lehetősége nem volt, így mindenféle konzervet és befőttet halmozott fel otthon, aztán abból próbált valami ehetőt összedobni. Nálunk a váratlan vendégeknek szánt kedvenc vacsora a melegszendvics volt, szigorúan abban az alumínium szendvicssütőben sütve, ami akkoriban a “modern” háztartás nélkülözhetetlen részének számított.

Persze szerencse is kellett a melegszendvicshez, mert konzervhúson kívül akadnia kellett otthon kenyérnek és sajtnak is. És most egy vallomás következik: én imádtam ezt az ún. gyíkhúsból készülő melegszendót. Ennek ellenére nem kínálnám meg vele a vendégeimet manapság, de az is lehet, hogy hatalmas sikerem lenne, és mindenki könnybe lábadt szemekkel idézné fel a gyerekkorát, ha feltálalnám.

Szerencsére már nem itt tartunk, a boltok tele vannak mindenféle alapanyaggal, úgyhogy tényleg egészen menő vacsorákat lehet összedobni rövid idő alatt.

A frissen sült pékáruval soha nem hibázhatunk. Amint megérzik a vendégek az illatát, vége a fogyókúrának, és garantáltan kérnek még repetát is. Pláne ha valami olyat kínálunk nekik, amit otthon ritkán engednek meg maguknak.

Ilyen ez a sajtos, újhagymás zsemle is, ami magában is nagyon finom, de ha teszünk mellé az asztalra egy kis libazsírt vagy vajat, akkor garantált ováció és álló taps illeti meg majd a háziasszonyt, vagyis minket.

A Dr. Oetker expressz élesztő ugyanis tényleg olyan pillantok alatt megkeleszti a tésztát, hogy a vendégek még éppen csak megmelegedtek, már kész is a friss, illatos, ropogós zsemle, benne az olvadó, hagymás sajttal.

A Dr. Oetker expressz élesztő első használata egészen biztosan meglepetés lesz azoknak, akik nem ismerik a terméket. Ugyanis ez az élesztő nemcsak egyszerűen gyors, hanem tényleg expressztempóban keleszti meg a tésztát.

Ha ezzel dolgozunk, nagyon fontos, hogy csak akkor lássunk neki a tészta dagasztásának, ha már a sütő legalább félig felfűtött, mert mire megformázzuk a kis zsemléket, majd lekenjük a tojással, már tehetjük is be sülni.

A kész zsemléket hagyjuk teljesen kihűlni, majd akár le is fagyaszthatjuk egy részét, így mindig könnyű frisset előkapni a mélyhűtőből.

Ezt a zsemlét ki kell próbálnod! Sajtos-újhagymás zsemle

Hozzávalók 10 db-hoz:

  • 375 g sima liszt
  • 1 csomag Dr. Oetker Expressz Élesztő
  • 1,5 dl víz
  • 1+1 egész tojás
  • 1 kk só
  • nagy szemű tengeri só a tetejére
  • köménymag a tetejére
  • 20 dkg edami sajt
  • 6 szál újhagyma

Kattints tovább a teljes recepthez >>>

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top