A sütinyalóka a 2010-es évek egyik nagy sztárja, amit egy amerikai gasztroblogger talált ki pár évvel ezelőtt. Sütimorzsát gyúrunk össze krémmel, majd pálcikára szúrjuk, és a bevont gombócot díszítjük. Millió variációja létezik, mivel maga a morzsa is sokféle lehet: a klasszikus piskótától kezdve az ízesített piskótákon keresztül, a brownie-tésztákon át gyakorlatilag bármilyen sütimorzsa lehet az alapja. A “ragasztó”-anyagot is ízlés szerint variálhatjuk: általában natúr krémsajt és puha vaj keverékével szokták összegyúrni a morzsát, de adhatunk hozzá olvasztott csokoládét, lekvárokat, marcipánkrémet és bármit, amivel összegyúrva a morzsát szép, szét nem eső gombócokká tudjuk formázni. A bevonatban is rengeteg a lehetőség: márthatjuk olvasztott csokoládéba és bevonókba is, amire aztán még szórhatunk díszítő cukrokat, és akár mintázhatjuk is őket.
Elkészítése időigényes, és kell hozzá egy kis rutin, de néhány sütinyalóka elkészítése után már bele lehet jönni. Fontos, hogy a gombócokat tegyük először hűtőbe, a pálcikát mártsuk egy picit a megolvasztott bevonócsokiba, szúrjuk bele a gombócba, majd tegyük vissza a hűtőbe, hogy az a pici csoki megdermedjen. Ez azért fontos, mert így nem fog lecsúszni a gombóc a pálcikáról. Ha megdermedt, akkor jöhet a bevonás: bő csokoládéba/bevonóba mártsuk bele a pálcikára tűzött gombócot, egy kiskanál segítségével csorgassuk le róla a felesleget, majd szúrjuk bele pl. egy hungarocell darabba, vagy állítsuk egy pohárba, és így tegyük vissza a hűtőbe dermedni.
Ha szórócukrokat is szeretnénk rátenni, azt akkor kell rászórnunk, amikor csokiba/bevonóba mártottuk, mert ha már megdermedt, nem fog megtapadni rajta a szórócukor.
Hozzávalók kb. 40 db-hoz:
A sütimorzsához:
- 7,5 dkg vaj
- 1 db tojás
- 5 dkg cukor
- 1 teáskanál Dr. Oetker Aroma vanília
- 120 ml tej
- 17 dkg liszt
- fél csomag+1 mokkáskanál Dr. Oetker Sütőpor
- 7 dkg kókuszreszelék
A krémhez:
- 10 dkg olvasztott vaj
- 20 dkg natúr krémsajt
- 5 dkg porcukor
- pár csepp Dr. Oetker Aroma vanília
A bevonáshoz:
- 3 db Dr. Oetker Tortabevonó ét
- Dr. Oetker Dekormix Szuperhős 4 különböző dekorcukorral
- Dr. Oetker Dekormix Hercegnő 4 különböző dekorcukorral
- Dr. Oetker Dekormix Love 4 különböző dekorcukorral