A húsvéti maradék nem vész el, csak átalakul! Ne dobjátok ki a maradék – akár csak két szelet – kalácsot, vagy az utolsó 3 szelet húsvéti sonkát, és használjátok fel a tojásokat is. Még akár több étkezésre elegendő étel is készülhet belőlük. Hoztunk pár ötletet, hogy nektek tényleg csak a maradékokat és pár alapanyagot kelljen összeszedni.
Datolyás-sonkás-sajtos szendvics
Hozzávalók 4 szendvicshez:
- kenéshez vaj
- 8 szelet kenyér
- 12 szem datolya
- 10 dkg (reszelt) gouda
- 12 szelet húsvéti vagy szárított sonka
Elkészítés
A kenyérszeletek mindkét oldalát megkenjük vajjal. 4 szeleten elosztjuk a sonkaszeleteket, a feldarabolt datolyát és a reszelt sajtot, majd mindegyiket befedjük egy-egy szelet kenyérrel. Forró kontakt grillsütőbe tesszük, és 2-3 perc alatt készre sütjük.
Paradicsomos lencsefőzelék pirított sonkával
Hozzávalók 2 főre:
- 1 fej vöröshagyma
- 2 dl paradicsomlé
- 1 teáskanál őrölt római kömény
- 1 kávéskanál mustár
- 8 dl alaplé
- 2 szál újhagyma
- negyed citrom leve
- 2 evőkanál olívaolaj
- 40 dkg beáztatott lencse
- 1 evőkanál vaj
- 1 csokor petrezselyemzöld
- 1 db babérlevél
- 2 gerezd fokhagyma
- 15 dkg füstölt sonka
Elkészítés
A hagymát a vaj és az olaj összeolvasztott keverékén üvegesre párolom. Ráreszelem a fokhagymát, megszórom a köménnyel, majd hozzákeverem a beáztatott, lecsepegtetett lencsét. Felöntöm az alaplével, beledobom a babért, sózom, borsozom, majd fedő alatt 20-25 percig főzöm. Fele időnél hozzáöntöm a paradicsomlevet és a mustárt, továbbfőzöm. Ha megpuhult, egy merőkanálnyit kiveszek, pürésítem, majd visszaöntöm az alaphoz. Kóstolom, ha kell, sózom. Belefacsarom a citromot, rádobom az aprított petrezselyem felét, és összekeverem. Egy serpenyőt felhevítek, pár csepp olajat öntök rá és elkezdem rajta pirítani a sonkát. Ropogósra, aranysárgára sütöm. A végén hozzáadom a hagymát, és 1 percig együtt kevergetem, tálalásnál a főzelék tetejére halmozom.
Sonkás makarónisaláta
Hozzávalók:
- só
- 300 g makaróni
- 200 g sonka
- ketchup
- 100 g csemege uborka
- 2 dl majonéz
- 1 db citrom
- petrezselyemzöld
- őrölt bors
- 1 dl tejföl
- 50 g paradicsompaprika
Elkészítés
A sonkát és a csemegeuborkát csíkokra, a paradicsompaprikát apróra vágjuk.
A makarónit sós vízben a szokottnál kicsit keményebbre főzzük. Leszűrjük, hideg víz alatt lehűtjük, majd 5-6 cm hosszú darabokra vágjuk.
A majonézt elkeverjük a tejföllel, a ketchuppal, a paradicsompaprikával, sózzuk, borsozzuk, majd óvatosan összekeverjük a makarónival. Tálaláskor citromkarikával és petrezselyemlevelekkel díszítjük.
Sonkás-sajtos kiflik
Töltelék:
- 1 csipet őrölt bors
- 1 csipet só
- 1 evőkanál mustár
- 2-3 evőkanál tejföl
- 15 dkg reszelt sajt
- tetejére tojás
- tetejére szezámmag
- 15 dkg füstölt sonka
- 1 csipet cayenne bors
Tészta::
- fél dl olaj
- 3 dl víz
- 3 dkg élesztő
- 60 dkg búzaliszt
- 2 tk. só
- 2 ek. tejföl
- 1 db tojás
Elkészítés
Tálba szitáljuk a lisztet, elkeverjük a sóval. A közepébe mélyedést készítünk, ide öntjük a vizet, a tejfölt, a tojást és az olajat. Rámorzsoljuk az élesztőt, és dagasztani kezdjük a tésztát. Ha gombóccá összeállt, kitesszük a deszkára, és addig folytatjuk a dagasztást, míg szép fényes, sima, hólyagos felületű lesz a tészta. Letakarjuk, 45 percig kelni hagyjuk. Míg kel, elkészítjük a tölteléket. A sonkát ledaráljuk, és elkeverjük a reszelt sajttal, a sóval, a borssal, a Cayenne-borssal, a tejföllel és a mustárral.
A megkelt tésztát lisztezett felületre borítjuk, kettéosztjuk, mindkettőt cipó formára igazítjuk. Egyesével kb. 2 mm vastag, nagy körlapot nyújtunk belőlük, egy pizzavágóval 16-16 cikkre vágjuk. Mindre teszünk egy-egy kanál tölteléket, majd feltekerjük. Sütőpapíros tepsire fektetjük, lekenjük a felvert tojással, megszórjuk szezámmaggal. A sütőt előmelegítjük 200 °C-ra, a kifliket 18-20 perc alatt szép pirosra sütjük.
Rumos-gyümölcsös kalácspuding
Hozzávalók:
- a tál kikenéséhez kevés vaj és cukor
- 2 ek. szilvalekvár
- 50 ml rum
- 200 g porcukor
- 400 g (akár száraz) kalács
- fél citrom leve
- 1 kk. őrölt fahéj
- 1 ek. vaníliás cukor
- 80 g olvasztott vaj
- 400 ml tej
- 6 tojás
- 400 g alma, körte vagy szilva
Elkészítés
A kalácsot felszeleteljük. A szilvákat kimagozzuk, nagyobb darabokra vágjuk, meglocsoljuk a citromlével, majd összekeverjük a szilvalekvárral
A tojások sárgáját a vaníliás cukorral, a tejjel, a rummal, a fahéjjal és az olvasztott vajjal kézimixer segítségével simára keverjük.
Egy tűzálló tálat kivajazunk, és megszórjuk a kristálycukorral. A kalácsszeleteket a szilvalakvárral elkevert gyümölcsdarabokkal a tálba rétegezzük, ráöntjük a tejes-tojásos keveréket, és 180 °C-ra előmelegített sütőben 15 percig sütjük.
Ezalatt a szobahőmérsékletű tojásfehérjéket kézi mixerrel buborékosra keverjük. Evőkanalanként hozzáadjuk az átszitált porcukrot, közben a habot folyamatosan tovább verve mindaddig, amíg az egész sűrű, kemény masszává alakul.
A tojáshabot az elősütött szilvás kalácsra kanalazzuk, és még 15 percre visszatesszük a sütőbe. (Akkor a legfinomabb, amikor a teteje egy kis színt kap.)
A kalácspudingot langyosan vagy hidegen tálaljuk.
Túrós kalácsfelfújt
1. hozzávaló kategória neve:
- 8 dkg cukor
- 15 dkg túró
- 3 db tojás
- 0,5 l tej
- 30 dkg kalács
- 20 dkg eper
Elkészítés
A tejet meglangyosítjuk, beledobjuk a vajat. A tojásokat a cukorral felhabosítjuk, majd hozzákeverjük a vajas tejet és a túrót. A kalácsszeleteket egy kivajazott kerámiatálba fektetjük, majd ráöntjük a tejes krémet, és kicsit bele is nyomkodjuk, hogy felszívja a kalács a tejes keveréket. Az epreket elosztjuk a tálban, majd 180 fokon pirosra sütjük.
Krémsajtos tojáskrém paprikában
Hozzávalók:
- 1-2 csipet só
- 4 db tojás
- 5 dkg vaj
- 1-2 csipet őrölt bors
- 2-3 db paprika
- 1 evőkanál mustár
- 1 evőkanál krémsajt
Elkészítés
A főtt tojásokat megpucoljuk és villával szétnyomkodjuk. A puha vajat kikeverjük a mustárral és a krémsajttal, majd hozzáadjuk a tojást, sózzuk, borsozzuk és összekeverjük. Paprikaszeletekre kenve fogyasztjuk.
Tojáskrém
Hozzávalók:
- ízlés szerint só
- 1 evőkanál tejföl
- 6 db tojás
- fél db vöröshagyma
- fél csokor petrezselyem
- 1 evőkanál (olvasztott) vaj
- ízlés szerint őrölt bors
- ízlés szerint mustár
Elkészítés
A tojást megfőzzük, leszedjük a héját, majd robotgépben pépesítjük. Hozzáadjuk a vajat vagy a zsírt, a tejfölt, a hagymát, és sóval, borssal ízesítjük. Egy kevés mustárral finomra hangoljuk, és mehet bele a petrezselyem is.
Tipp: egy kevés pirított szalonnával is felturbózhatjuk, sőt piros paprika is mehet bele.
Spagetti kucsmagombaszósszal és buggyantott tojással
Hozzávalók 4 személyre:
- 4 db tojás
- 1 marék rukkola
- 320 g spagettitészta
- 2 evőkanál fehérborecet
- extra szűz olívaolaj
- 100 ml tejszín
- 1 kis csokor petrezselyemzöld
- só, frissen őrölt fekete bors
- 1 gerezd fokhagyma
- 1 fej vöröshagyma
- 250 g kucsmagomba
Elkészítés
A zöldségeket megtisztítjuk. A gombákat hosszában félbevágjuk, a rukkolát, a petrezselyemzöldet, a vöröshagymát és a fokhagymát finomra aprítjuk.
Egy serpenyőben kevés olívaolajat hevítünk, és megpirítjuk benne a hagymát és a fokhagymát. Hozzáadjuk a felezett gombákat, megsózzuk, megborsozzuk, és lefedve 10-15 percig főzzük. Megszórjuk az aprított petrezselyemzölddel és rukkolával, átkeverjük, majd további 3-4 percig pirítjuk.
A hagymás-rukkolás gombát botmixerrel pürésítjük, hozzáadjuk a tejszínt, és a szószt forráspontig hevítjük.
Ezalatt két lábasban vizet forralunk, mindkettőt sózzuk, az egyikbe két evőkanálnyi ecetet is öntünk. A spagettit az ecet nélküli vízbe dobjuk, és amikor a tészta kb. félig megfő, a másikba egy kanállal örvényt kavarunk. A tojásokat egyesével ide ütjük, mindegyiket egy-egy percig posírozzuk, majd szűrőkanállal kivesszük, melegen tartjuk.
A spagettit, amikor eléri az „al dente” („harapható”, nem teljesen puhára főtt) állagot, leszűrjük, összekeverjük a kucsmagombaszósszal, és egy kevés vízzel, amiben a tészta főtt.
Kanál, villa segítségével a spagettiből mélytányérokba fészkeket rakunk, mindegyik tetejére egy-egy buggyantott tojást és néhány rukkolalevelet helyezünk. A tésztára jó adag fekete borsot őrlünk, meglocsoljuk néhány csepp friss olívaolajjal, és azonnal tálaljuk.
Csípős sült-főtt tojás
Hozzávalók 4 személyre:
- 1 gerezd fokhagyma
- 1 kiscsokor koriander
- 1 teáskanál mogyoróvaj
- 4 szál újhagyma
- 5 evőkanál mogyoró olaj
- 1 teáskanál barnacukor
- 2 teáskanál tamarindpaszta
- 1 teáskanál halszósz
- 4 db főtt tojás
Elkészítés
Keverjük el egy serpenyőben a mogyoróolajat, a tamarindpasztát, a halszószt, a barna cukrot, a mogyoróvajat és az aprított fokhagymát. Melegítsük fel, majd adjuk hozzá a főtt, felezett tojásokat. Enyhén süssük meg őket, aprított újhagymával és korianderrel szórva kínáljuk.
Buggyantott tojás mustáros pirítóssal
Hozzávalók:
- 1 db tojás
- pár dkg parmezán
- pár szelet (pirított) kenyér
- 3 teáskanál mustár
- 2 evőkanál (lehet sima ecet is) fehér borecet
Elkészítés
Forraljunk fel egy liter vizet két evőkanál ecettel, óvatosan engedjük bele egy merőkanállal a tojások belsejét és főzzük három percig, majd csepegtessük le. Keverjük össze a mustárt a parmezánnal, kenjük a kenyérre, majd helyezzük rá a buggyantott tojást. Parmezános mustár helyett pesztóval is kipróbálhatjuk, ha van otthon, vagy tehetjük a tojást mustáros-sonkás kenyérre.
Még több tipp a húsvéti maradékok felhasználására:
- Tippek és receptek húsvéti maradékok hasznosítására
- Húsvéti ételek újrahasznosítása
- Húsvéti recept maradék kalács felhasználására