Július eleje egyértelműen a sárgabarackos sütikről szól, addig kell elkészíteni a legjobb barackos sütiket, amíg még van friss barack, mert utána már csak a sárgabaracklekvár emlékeztet majd minket a friss, finom barackra.
Bögrés sárgabarackos pite
![Két isteni barackos süti a hétvégére Két isteni barackos süti a hétvégére](https://nlc.hu/data/cikk/18/179947/2.jpg)
“Ezennel ünnepélyesen megnyitom a sárgabarackszezont, méghozzá a tavalyi év slágerével! Forró sárgabarack, puha tészta, a tetején vékony, fátyolos cukorréteg, mmmm…
Ez a pite azért fenomenális, mert olyan, mintha elegyítve lenne a piskóta, a pite és a kelt tészta, egyetlen süteménybe. Én sárgabarackkal készítettem, mert a nagymamámnál már érnek ezek az apróságok. Nem is tudom leírni azt a mennyei illatfelhőt, ami belengte az egész lakást, miközben készült, és még órákkal később is. Édes, cukros, gyümölcsös forróság. MESÉS!
Sokat elmond az, hogy forrón felszeleteltem, és egyiket ettem a másik után, képtelen voltam abbahagyni. Pedig ez tényleg nem jellemző rám!”
A bögrés sárgabarackos süti receptje a Rupáner-konyha blogon olvasható.
Sárgabarackos rizskoch
![Két isteni barackos süti a hétvégére Két isteni barackos süti a hétvégére](https://nlc.hu/data/cikk/18/179947/3.jpg)
“Volt a hűtőben egy felbontott doboz kókusztejem, amiből csak alig hiányzott. Mindenképpen valami édességet szerettem volna készíteni belőle, na de mi az, amihez majd’ 1 liter folyadék szükséges. Így jött a rizskoch ötlete, és ha már a tejjel variáltam egy kicsit az alaprecepthez képest, akkor egy picit még csavartam rajta sárgabarackkal és szeletelt mandulával is.”
A sárgabarackos rizskoch receptje Sütilány blogján olvasható.
Még több barackos süti az NLCafén:
- 30 perces desszert: Barackos-áfonyás galette
- Barackos cobbler és más finomságok
- Ezt ki kell próbálnod: barackos-túrós clafoutis