nlc.hu
Gasztro
Nagyüzemben adták el a lejárt élelmiszert Ócsán

Nagyüzemben adták el a lejárt élelmiszert Ócsán

19 ember, köztük 4 rendőr ellen emelt vádat a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség, jelentős mennyiségű, üzletszerűen elkövetett rossz minőségű termék forgalomba hozatalának bűntette, hivatali visszaélés bűntette és más bűncselekmények miatt.

Kezdetben rendben mentek a dolgok annál az ócsai cégnél, amely különböző áruházláncoktól szerződés alapján vett át lejárt, illetve a lejárathoz közeli szavatosságú élelmiszereket: tejtermékeket, nyers húst, felvágottakat, édességet, kávét. A cég szigorú eljárási rend mentén ezeknek a termékeknek, valamint hatóság által lefoglalt élelmiszereknek a megsemmisítését végezte.

via GIPHY

2011-ben aztán a cégvezető rájött, egyes termékek még nem romlottak meg annyira, hogy ne adhatná el újra azokat.

A cég alkalmazottai a beérkező teherautókról kiválogatták azokat a termékeket, amiket még el lehetett adni. Ezeket az árukat viszonteladással, kiskereskedelemmel foglalkozó vádlottak, valamint a környékbeli lakosság előre egyeztetett időpontokban felvásárolta. A viszonteladók között egy rendőr is volt. A megsemmisítésre szánt árukból nagy tételben vásárolt egy törökbálinti cég is, amelynek raktárában hígítóval lemosták a csomagolásra nyomtatott lejárati időt, átcsomagolták és egy dátumozó nyomdagéppel érvényes fogyaszthatóságot mutató dátumot nyomtattak rá, majd újra piaci forgalomba hozták.

A raktárban hulladékkal, lomokkal szennyezett, egerekkel, patkányokkal tarkított rendetlenség volt. A lejárt szavatosságú termékek forgalomba hozatalát rendőrök és egy állatorvos is segítette. Az állatorvos a hozzá érkező nagy számú panaszbejelentés ellenére nem rendelt el ellenőrzéseket. A rendőrök és az állatorvos az ócsai céget irányító vádlottat előre tájékoztatták a várható hatósági ellenőrzésekről, így a cégnél napokkal korábban felkészülhettek az ellenőrzésekre.

Végül 2014 márciusában összehangolt akció keretében a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség a NAV Közép-magyarországi Regionális Bűnügyi Igazgatóság munkatársaival, a Készenléti Rendőrség, valamint a Terrorelhárítási Központ és a NÉBIH közreműködésével 10 helyszínen a cég székhelyén, telephelyén, illetve az átcímkézett árukat értékesítésre átvevő személyek dabasi, felsőpakonyi, törökbálinti és budaörsi raktáraiban tartott házkutatást.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top