nlc.hu
Gasztro
Túl kevés a tojás Magyarországon

Túl kevés a tojás Magyarországon

Bár egyre kevesebb tojást fogyasztunk, a hazai termelés így sem tudja kielégíteni a belföldi keresletet, ezért az ország importra szorul.

Magyarországon a múlt évhez képest 10 százalékkal, mintegy 100 millió darabbal nőtt a nagyüzemi tojástermelés – mondta el Molnár Györgyi, a Baromfi Termék Tanács (BTT) mezőgazdasági titkára a tojás világnapja alkalmából.

Magyarországon az idén várhatóan 2,14 milliárd étkezési tojást fogyasztanak el, amiből 600-800 millió darabot a háztájiban állítanak elő. Ezen túlmenően évente 200-400, más adatok szerint 500-700 millió tojás érkezik külföldről, aminek legalább 25-30 százaléka ellenőrizetlen módon, feketén, vagy legalábbis “szürkén” kerül a magyar piacra.

Túl kevés a tojás Magyarországon

A tojásfogyasztás ugyanakkor csökken az országban, mert átalakultak a fogyasztói szokások.

Molnár Györgyi közölte, a tojás önköltségi ára 17 forint 50 fillér, és a felvásárlók is ezen az áron veszik át a termelőktől, a fogyasztói ár ugyanakkor hosszú ideje független az önköltségtől és a felvásárlási áraktól, darabonként 35-40 forint közötti. Úgy vélte, a jövő évi általános forgalmi adó (áfa) csökkentése várhatóan növeli majd a tojásfogyasztást Magyarországon, a termelés pedig legalább további 10 százalékkal nő majd a várakozások szerint.

A magyar tojástermelők éves érbevétele mintegy 20 milliárd forint, a célkitűzés pedig az, hogy Magyarország ismét önellátó legyen étkezési tojásból, mint évekkel ezelőtt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top