Gasztro

10 hipszter kajatrend, aminek a vesztét kívánjuk 2017-ben

Szivárványos kaják, túlpakolt desszertek, szuperegészségesnek kikiáltott gyümölcslevek – csak néhány azok közül az unalomig fotózott kaják közül, amiknek őszintén reméljük, hogy leáldozott a csillaguk.

Nem volt még egy olyan év az emberiség történetében, amikor annyi őrült kajatrend futott volna párhuzamosan, mint 2016-ban! A szusi már nem elég hip, így lett belőle burrito, a bagel vagy a kávé önmagában mit sem ér, készítsük el szivárványosan! Az első ránézésre jópofának tűnő kajakülönlegességek aztán csordultig töltik az Instagramot, míg végül már semmi kívánatos nem marad bennük – csak azt látjuk, ami valójában: felesleges, ok nélkül felkapott agymenés. Reméljük, 2017-ben elköszönhetünk tőlük!

1. Szusi-burrito

11 hipszter kajatrend aminek a vesztét kívánjuk 2017-ben

Nyers halból épp elég egy falat, egy burritónyi már sok lesz.

2. Megagiga desszertek

 Egyenes út a diabétesz felé, köszönjük, inkább lemondunk róla!

3. Szivárványos kaják

11 hipszter kajatrend aminek a vesztét kívánjuk 2017-ben

Az ízük semmivel sem jobb a simáknál, és már nagyon unjuk őket.

4. Cukkinitészta

11 hipszter kajatrend aminek a vesztét kívánjuk 2017-ben

Oké, hogy szuperegészséges és diétás, de vajon akkor is, ha bolognai szósszal pakoljuk meg?

5. Karfiolpizza

 Ugyanez vonatkozik a karfiolpizzára is: aki pizzát akar, ne sajnálja magától a rendeset!

6. Agyonpakolt pirítósok

11 hipszter kajatrend aminek a vesztét kívánjuk 2017-ben

Döntsünk: pirítós vagy szendvics? 

7. Matcha ízű akármi

 Van, akinek továbbra is fogalma sincs, mi az a matcha, de azért mindent megkóstol, ami ilyen fura zöld színű.

8. Zöld gyümölcslevek

 Azt ugye mindenki tudja, hogy a vitamintartalom nagy része tovaszáll, ha kifacsarjuk a gyümölcsöket?

9. Befőttesüvegbe tömött saláták

11 hipszter kajatrend aminek a vesztét kívánjuk 2017-ben

 Senki ne mondja, hogy ez tényleg praktikus megoldás.

10. Vágódeszkán tálalás

 Akkor oké, ha a vágódeszka könnyű és kerámiából készült. Ja, hogy azt meg tányérnak hívják!

Buzzfeed

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése