Gasztro

Veszélyben a munkahelyi étkezdék

Mivel a munkahelyi vendéglátás kimaradt az áfacsökkentésből, így az étkezdék versenyképessége komolyan gyengülhet, ami akár a bezárásukhoz is vezethet.

Bajba kerülhetnek a munkahelyi étkezdék – írja az Origó a Blokkk.com-ra hivatkozva. Mivel a munkahelyi vendéglátás kimarad az áfakulcs csökkentéséből, így jelentős hátrányba kerülnek.

Az alacsonyabb adóhoz szükséges egyik legfontosabb feltétel, hogy a vendéglátás szolgáltatás jellege két irányban is érvényesüljön:az ételek, italok helyben készítése mellett a felszolgálás is része a követelményeknek, asztal és szék mellett.

E feltételrendszerben a munkahelyi vendéglátósnak annyi választási lehetősége marad, hogy áttörve a falakat, nyitott vendéglátóhellyé sorolhatná át az étkezőhelyet (tehát bárki beteheti a lábát, ha vendéglőzni akar, nem csak az ott dolgozók) – írja a portál, hozzátéve, hogy várhatóan sok munkahelyi étkezde bezárhat ilyen nehezítések mellett.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése