Gasztro

Felejthetetlen Nutella-torta 3 összetevőből

Előre figyelmeztetünk: ehhez a recepthez 2 üveg Nutellára is szükséged lesz: a Nutellás tortára ugyanis Nutella-krém is kerül!

Kár vitatkozni, a Nutella az egyik legjobb dolog a világon, és kész – ha nem lenne lelkiismeret és józan ész, valószínűleg egész nap egy sarokban ülve kanalaznánk. Sajnos az alábbi desszert nem az a fajta, amit minden héten elkészítenénk, (ismételjük: lelkiismeret és józan ész) de különleges alkalmakra, például születésnapokra azért megengedhetjük magunknak a csokis kényeztetést.

Felejthetetlen Nutella-torta 3 összetevőből 

Vigyázat, veszélyesen egyszerű elkészíteni!

Ahogy ígértük, mindössze három hozzávalóra lesz szükséged:

2 üveg Nutellára

4 nagy tojásra

és fél csésze finomlisztre

Először a négy nagy tojást felverjük és óvatosan összeforgatjuk másfél üveg Nutellával, hogy sűrű krémet kapjunk belőle. A keverékbe fokozatosan adagolva belekeverjük a fél csésze lisztet is, míg egyenletes tésztát kapunk. Töltsük a tésztát kivajazott formába, majd előmelegített sütőben 180-200 fokon nagyjából 35-45 percig sütjük, míg a közepe is épp megszilárdul.

Ha kihűlt a tortánk, vonjuk be a maradék fél üveg Nutellával! Kész is az álomdesszert!

BuzzFeed

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top