Gasztro

Ezért emelkedhet ismét a tojás ára

Emelkedhet a tojás ára. Annak ellenére, hogy a január elsejei áfacsökkenésnek köszönhetően a magyar tojást máris olcsóbban kínálják az üzletek, az ára hamarosan ismét az egekbe szállhat.

A magyar termelők minden bizonnyal emelnek a tojás árán, a madárinfluenza miatt ugyanis jelentősen visszaesett a kínálat.

A madárinfluenza hatásai már a tojástermelőket is elérte, és nemcsak Magyarországon, hanem az Európai Unió más területein is problémát okoz. A baromfi kényszervágása miatt közel 10 százalékkal csökkent a tojóállomány.

Januárban egyébként is minden évben kevesebb a tojás a piacon, mivel a tojóállományokat ebben az időszakban cserélik le a termelők. Az ilyenkor kialakult hiányt általában a karácsony utáni hetekben fölhalmozódó készletekből pótolják. Az áfacsökkentésnek köszönhető olcsóbb tojást ugyanakkor jóval többen keresték, így nem maradt fölösleges tojás a piacokon.

A közgazdaságtan összefüggései szerint pedig a keresleti piac áremelkedéssel jár, amivel ugyanakkor a termelőknek óvatosan kell bánniuk. Természetesen az ő érdekük is az olcsóbb magyar tojás  írja a Magyar Idők.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top