Gasztro

Gordon Ramsay: “Kizárt, hogy egyek a repülőn, én tudom, honnan jön az a kaja”

Az érdes modorú sztárszakács korábban tíz évig dolgozott különféle légitársaságoknak, így – elnézést a kifejezésért, de – nem a levegőbe beszél.

Gordon Ramsay egy budapesti étterem szerint a hétvégét a magyar fővárosban tölti, az azonban szinte biztosnak tűnik, hogy a nem éppen finom modoráról, de annál finomabb ételeiről ismert séf korgó gyomorral fog leszállni a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A repülőn felszolgált ételeknek ugyanis nem hajlandó a közelébe menni.

Gordon Ramsay:

“Kizárt, hogy a repülőn egyek – mondta Ramsay a Refinery29-nek nyilatkozva. – Tíz évig dolgoztam légitársaságoknak, szóval tudom, hogy honnan jön az étel, hová kerül és mennyi ideig tárolják, mielőtt a fedélzetre kerülne.”

Ramsay a Singapore Airlines számára fejlesztett olyan ételsorokat, amelyeket repülés közben szolgálnak fel – és amelyeket ezek szerint nem hajlandó megenni.

Gordon Ramsay:

A nemzetközi repülési szolgáltatásokat szabályozó International Flight Services Association ajánlása szerint a repülőkön felszolgált meleg ételeket legfeljebb 72 órával az indulás előtt lehet elkészíteni. Ezeket a fogásokat a repülőterekhez közeli üzemekben főzik meg, majd azok lefagyasztva kerülnek a fedélzetre. Vagyis a frissnek tűnő ételek már legalább 2-3 naposak, amikor felszolgálják az utasoknak.

Fritz Gross, az LSG Sky Chefs egyik vezetője a CNN hírcsatornának nyilatkozva elmondta, hogy az élelmiszer-biztonság elsődleges fontosságú a légitársaságok számára. Ennek ellenére időről időre történnek komolyabb bakik: 1992-ben például az Aerolinas légitársaság 386-os járatának utasai betegedtek meg a felszolgált, kétes minőségű koktélráktól, de két évvel ezelőtt is borzolta a kedélyeket hasonló eset, amikor a Los Angeles-i nemzetközi repülőtér élelmiszer-ellátó üzemeit ellenőrző egészségügyi dolgozók komoly higiéniai problémákat fedeztek fel.

Ramsay azt is elmondta, hogy, mivel a fedélzeten nem hajlandó fogyasztani, utazás előtt eszik, hogy kibírja az utakat. Ha Londonból indul útnak, nincs nehéz dolga, a Heathrow reptéren ugyanis saját, Plane Food nevű éttermében csillapíthatja az éhségét. Ha nem erről a reptérről kell indulnia, akkor viszont inkább egy meg nem nevezett olasz bisztrót választ inkább, ahol különféle olasz húsokat, parmezánnal tálalt alma- vagy körteszeleteket és egy kevés olasz vörösbort fogyaszt inkább.

Arról nem szól a fáma, hogy hogyan oldja meg, ha hosszabb, akár több mint tízórás repülőútra indul, de szívesen megnéznék, hogy ilyenkor milyen szendvicseket dob be az útitáskájába.

UPDATE: Ramsay budapesti tartózkodása jelen pillanatban kétségesnek tűnik, mivel a fenti Facebook-bejegyzésben látható üzenet nem szerepel a hivatalos Twitter-csatornáján. Elképzelhető, hogy csupán április elsejei tréfáról van szó. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top