Gasztro

Egy természeti csapás tette be a kaput a vaníliafagyinak

Miután idén egy hatalmas vihar söpört végig Madagaszkáron, a világ legnagyobb vaníliatermelőjén, odalett a termés nagy része. Így aztán a vanília ára idén az egekbe szökött, amit az édességgyártók és a fagylalt-előállítók megéreznek, vannak, akik már ki is vették a kínálatukból a vaníliafagyit.

Az Enawo elnevezésű ciklon márciusban csapott le Afrika keleti partjára, ezen belül is Madagaszkárra, amely a világ teljes vaníliatermelésének nagyjából a felét adja. A természeti csapás miatt mintegy 500 ezer embernek kellett elhagynia az otthonát a szigeten, és a vaníliatermés is tönkre ment. Emiatt jelentősen megdrágult az egyik legkedveltebb fűszer: kilogrammonként több mint 600 dollárig csúszott fel az ára úgy, hogy 100-150 dollárról indult. Nem csoda, hogy vannak fagylaltláncok, amelyeknek már nem éri meg ennyi pénzt költeni a vaníliára, az egyik ilyen londoni cég már le is vette a vaníliafagyit a kínálatából – írja a Financial Timesra hivatkozva az investor.hu.

Egy természeti csapás tette be a kaput a vaníliafagyinak

 

A lap ugyanakkor hozzáteszi, hogy az elmúlt években amúgy is folyamatosan nőtt a fűszer ára annak köszönhetően, hogy több nagy élelmiszergyártó leállt a szintetikus ízesítők használatával. Ezek a nagyvállalatok most szintén érzik a drágulás hatásait. A Nestlé például amellett, hogy közölte, képes kezelni a kilengéseket az árfolyamban, idén 2,5 százalékkal emelte meg Svájcban a Mövenpick jégkrémek árát.

Az elemzők úgy számolnak, hogy nagyjából 3-4 év kell ahhoz, hogy a vanília árfolyama visszatérjen a fenntartható, kilogrammonkénti 100-150 dolláros szintre – addig is valószínűleg többen fognak szintetikusan előállított vaníliával ízesíteni. 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése