Keserédes kalandba bonyolódott Görög Zita

nlc | 2017. Szeptember 14.
Új könyvvel jelentkezett Havas Dóra, aki Görög Zitával közösen mutatta be legújabb, Álmaim cukrászdája című könyvét. A rendhagyó bemutatón csodálatos citromkrém készült, gyerekkori történetekkel fűszerezve.

Édesen szép az élet! Ezt Havas Dóra, A Lila Füge írója is tudja, aki ezúttal Görög Zitával közösen ragadott kötényt és fakanalat legújabb, Álmaim cukrászdája című könyvének bemutatóján. Az édesszájú páros remekül kiegészítette egymást a konyhában, a kevergetés közben pedig gyerekkori történeteket is felelevenítettek, így az is kiderült miért várta annyira az esküvőket kislányként Görög Zita.

 

Havas Dóra és Görög Zita

Havas Dóra és Görög Zita régóta kereste már az alkalmat, amikor közösen a konyhapult mögé állhatnak, és együtt készíthetnek el valami finomságot. Dóra legújabb, Álmaim cukrászdája című könyvének bemutatója erre remek alkalom volt, az édesszájú páros isteni citromkrémet készített, miközben gyermekkori sztorikat is megosztottak egymással.

Ez is érdekelhet Megnézem

„Már gyermekként is sok időt töltöttem a konyhában, volt saját kis gyúródeszkám, sodrófám és szaggatóm is, amikkel lelkesen segítettem anyukámnak például pogácsát sütni. Persze nem kellett sokat várni arra sem, hogy egyedül álljak neki süteményt készíteni. Az első próbálkozásom egy amerikai csokis keksz volt, amivel az aktuális szerelmemet szerettem volna elkápráztatni. Később kiderült, hogy mivel ő bolti kekszen nevelkedett, nem jelentett számára túl sokat a házi süti, de nekem annál többet, egy igazi mérföldkő volt” – árulta el Dóra, akinek gyermeki lelkesedése a mai napig megmaradt. 

Havas Dóra

 

Görög Zita elmesélte, gyerekkorában nem kellett messzire mennie, hogy egy kis édességre leljen. „A szomszédunk cukrász volt, akitől mindig isteni finom süteményeket kaptam. Rendszerint ő készítette a környék esküvőire is a tortákat, ezeket az alkalmakat pedig mindig nagyon vártam, mert a torta tetején lévő babák ruháit a lagzikat követően mindig megkaptam. De akkor is mindig önként jelentkeztem, ha éppen az előkészületeket követően a maradék krémet kellett kikanalazni a tál aljáról” – emlékezett vissza Görög Zita. 

Dórának valóban egy álma vált most valóra, hogy kedvenc édességeinek receptjei könyvbe kerültek, amelyből a sütemények, desszertek megalkotása mellett egyes alapanyagok elkészítését is elleshetjük.

Exit mobile version