Kétmilliárdot bukhatott a sztrájkon a Tesco

nlc | 2017. Szeptember 15.
Az egész kiskereskedelmi szektorban mozgolódást okoz a Tesco-sztrájk.

Mintegy 2 milliárd forint bevételkiesést okozhatott a Tescónak a múlt hétvégi sztrájk – értesült a Magyar Idők.

A súlyos látszámhiány akár a karácsonyi bevásárlószezon forgalmát is veszélyeztetheti az áruházakan. A Tesco-sztrájk után az Auchan, a Spar, a Coop élelmiszerláncoktól, illetve az OBI és a Praktiker barkácsáruházakból is jelezték, hogy megoldást kell találni, különben a rendszer összeomlik.

„Mi az egész magyarországi kiskereskedelem helyzetéről szeretnénk párbeszédet folytatni, ahol mindkét oldal jogi és mozgalmi értelemben reprezentatív képviselői alkotnak közös stratégiát” – mondta a lapnak Palkovics Imre a szakszervezeti konföderáció elnöke.

Kiemelte azt is, hogy ha a Tesco nem teljesíti a dolgozók még mindig érvényben lévő követeléseit, akkor amiatt, ha pedig teljesíti, akkor amiatt áll elő új helyzet az áruházakban, hiszen előbbi esetben sztrájkhullám indulhat, míg utóbbiban, ha a tescós bérek emelkednek, elszívó hatásra lehet számítani.

Exit mobile version