Ezer és ezer tényező játszik szerepet abban, ahogyan az ember ételt készít. Ha családja van, akkor valószínűleg próbál nekik kedvezni, legtöbbször az anyuka igyekszik azt főzni, amit a gyerekek szeretnek, és szívesen megesznek. Nekem ez a vezérelvem, és időnként kreálok is olyan ételeket, amiről tudom, hogy tutira bejön a srácoknak. Ezek lassan bekerülnek a családi köztudatba, saját nevet kapnak, és én boldog vagyok, hogy nőtt a repertoár. A hétvégi menüt mindig gondosan megtervezem, bevásárolok, hogy biztosan minden szükséges alapanyagom meglegyen otthon, így fogok a főzéshez. Ha nagy ritkán a palacsintán és a piskótán kívül nekiállok mást sütni, akkor lámpalázas leszek, görcsbe ugrik a gyomrom, hogy vajon mi lesz az alkotásomból, ehető süti lesz-e vagy egy nyúlós vacak, ami a kukában landol. Ilyen esetekben mindig elmegyek egy gondosan összeállított listával bevásárolni, hogy tutira minden meglegyen a sütéshez. Azt hiszem, én nem vagyok kifejezetten az a sütis típus…
Néha azért a kelt tésztám is sikerül!
Irigykedve hallgatom azokat a kolléganőimet, akik csak hétvégén főznek, vagy akkor sem. Mivel nekik nincs gyerekük, ezért lazán megtehetik, hogy csak akkor dobjanak össze valamit, amikor kedvük van. Szinte már nem is emlékszem, milyen az, amikor a főzés nem kötelező!
„Mi legtöbbször csak hétvégén főzünk, és akkor is gondosan beosztjuk, hogy ki, mit készít. Mivel a vőlegényem is szívesen tüsténkedik a konyhában, ezért nekem egy kicsit könnyebb dolgom van, mint másoknak, mert sokszor átvállalja a hétvégi főzést. Mindig megbeszéljük előre, hogy milyen ételt kívánunk, közösen bevásárolunk, és csak azután állunk neki. Úgy sosem főzünk, hogy mondjuk közösen készítünk egy levest, mert abból veszekedés lenne, de úgy igen, hogy én megfőzöm a levest, ő meg elkészíti a másodikat. Szeretünk jókat enni, de mindig igyekszünk egészségesen összeállítani a menüt, és minőségi alapanyagokat beszerezni. Hét közben meg marad a munkahelyi menza, néha egy vacsi egy jó kisvendéglőben” – meséli Kata.
Andi szingli, és csak akkor főz, ha ehhez kedve támad, nagyjából hetente egyszer vagy kétszer. Viszont csak olyasmit készít, amihez megvan az alapanyag a hűtőjében.
„Évekkel ezelőtt kialakítottam ezt a szokást, ha kedvem támad főzni, kinyitom a hűtőt és a benne lévő alapanyagokból kreálok valamit. Nagyon jó dolgok gurulnak ki belőle, mindig elégedett vagyok a végeredménnyel. Anyukám ki van borulva ettől, szerinte ez rendkívül helytelen, így nem lehet élni. Pedig lehet, ahogy a mellékelt ábra mutatja. Ha egyszer lesznek gyerekeim, akkor biztosan másképp csinálom majd, de addig senki ne szóljon bele. A pasijaimnak is pont jó volt így, örültek, ha főztem, dicsérték, szóval nálam ez bejött” – meséli Andi mosolyogva.
Heni egészen más, ő mindig receptből alkot, gondosan megtervezve minden lépést, és nem rest a legnehezebb receptnek is nekiállni.
„Én fanatikus vagyok, vállalom. Házilag nyújtom a tésztát, minden összetevőt megkomponálok, és rettenetesen ügyelek a tálalásra, a kinézetre is. Ami azt illeti, szinte jobban szeretek főzni, mint enni. Ha tehetném, akkor semmi mást nem csinálnék, mint állandóan a konyhában alkotnék. Én még diót pucolni is szeretek, nincs olyan munkafázis, ami nekem nem jön be. Sütés vagy főzés, az is mindegy. A lényeg, hogy legyen receptem, könyvem, és az alapján mindent elkészítek. Imádok hatalmas baráti vacsorákat adni, amikor 3-4 fogást feltálalok, és mindenki annyira jól lakik és kipukkad. És a lényeg: dicsérik a főztömet! Imádom látni az elégedett arcokat, örömmel tölt el, hogy ízlik a barátaimnak az étel. Annyira élvezem az egészet, hogy egy ideje komolyan gondolkodom azon, hogy ezzel kéne foglalkoznom! A kedvenceim a nagymamámtól örökölt családi receptek, de nyitott vagyok az új és modern dolgokra is” – meséli Heni, akinek már attól is csillog a szeme, ha beszélhet a főzésről.
A palacsinta mindig bejön!
Cili azon szerencsések táborát erősíti, aki tényleg szívesen főz, de még annál is szívesebben süt. Annyira, hogy már profivá képezte magát.
„Mindig imádtam sütni, és ahogy a gyerekeim is cseperedtek, egyre több időm lett rá. Aztán elkezdett dühíteni, hogy nem tudok olyan süteményeket csinálni, mint a cukrászdákban, és a annyira bosszantott a dolog, hogy beiratkoztam egy cukrászképzésre. Csak úgy, magamnak. Egyébként egy középiskolában tanítok, van három diplomám, és nem volt könnyű időt szakítanom erre. Amióta levizsgáztam, azóta szinte bármit meg tudok csinálni, és egyre jobban élvezem. Úgy általában nem vagyok egy konyhatündér, és csak akkor főzök, ha hétvége van, de a sütés az igazi szerelem! Még éjjel 11-kor is képes vagyok nekiállni, ha látok egy csábító receptet. ja, és sajnos megenni is imádom, ezért nagyon sokat kell tornáznom, hogy ne hízzak el.”
És persze vannak olyanok is, akik sosem főznek, nem tudnak, és nem is akarnak. Még akkor sem, ha gyerekük van. Nem tudom, hogyan csinálják, de biztosan kell ehhez egy olyan család, hogy hétvégente rendszeresen ellát ebédmeghívással, mert különben a gatyád is rámehet az éttermi számlákra.
Egy regimentnyi étel volt nála mindig otthon
Apukám unokatestvére arról volt híres, hogy hozzá sosem lehetett úgy beesni, hogy ne legyen egy hadseregnek elegendő főtt étele. Imádtam hozzá járni, mert degeszre ehettem magam a finomabbnál finomabb falatokkal. Számára olyan természetes volt, hogy mindennap süt és főz, mint a lélegzetvétel. Igazi vidéki asszony volt, aki a vendéglátást nagyon fontosnak tekintette, és nem sajnálta sem az idejét, sem az energiáját erre áldozni. Pedig dolgozott, remek némettanár volt, szívügyének tekintette a tanítványai fejlődését, gyakran még délután is korrepetált otthon, közben pedig a fakanalat forgatta. Nem egyszer végignéztem olyan németórát, ami nála zajlott, és közben elkészült egy finom pite is. Természetesen a végén a kis tanítványok is ehettek, sőt, kötelező volt… Már gyerekként is irigyeltem a kifogyhatatlan energiáját, felnőttként pedig el sem tudom képzelni, hogyan jutott ideje minderre…
