Gasztro
Szponzorált tartalom

Nincs időd a karácsonyi sütésre? Térj be a Sütit Akarokba! (X)

A blogból indult Sütit Akarok! régi kedvencünk. Az ötlet Kapusi Gerti fejéből pattant ki, és másfél-két év aktív blogolás (sutitakarok.cafeblog.hu) után úgy döntött, hogy a virtuális terepről a valós életre vált. Elmondása szerint a legelső motiváció az volt, hogy egyszerűen nem talált olyan helyet a városban, ahol bármikor evett volna egy szelet sütit.

2015-ben meg is nyílt a II. kerületi sütibolt, majd szinte napra pontosan 2 évre rá a Pozsonyi úti egység is, ami nagyon pici, igazi sütibutik.

Az első nap óta ugyanabban a szellemben dolgoznak: csak a legjobb alapanyagok, saját receptekkel, mindig mosolyogva.

Nehéz behatárolni őket, mert nem igazán ülnek fel az újhullámra, de tényleg nem klasszikus cukrászda, talán tényleg a sütibolt a legtalálóbb elnevezés.

A karácsonyi kínálatuk is ezt a régi-új vonalat képviseli, mert ugyan a dédimama száz évvel ezelőtti receptje alapján készül a bejgli (ami nem is bejgli, hanem inkább kalácstészta), de a diót fehérborban főzik meg, narancsosan, és valami olyan pikáns ízt kap ettől, hogy az hihetetlen. A mákos pedig citrommal készül, tejszínben fő meg, és mindegyik tényleg hetekig puha marad.

Van még gesztenyés-meggyes a klasszikus vonalról, és idén már van flódnis és marcipános-kakaós bejgli is!

Persze a hely jól ismert sajttortái sem maradnak el, sőt, karácsonyi köntöst kapnak, mert mondjuk a klasszikus áfonyás helyett (mellett) most például mézeskalácsos-mandarinos, flódnis, bonbonmeggyes és zserbós sajttortát is kipróbálhattok. Ne kérdezzétek, honnan jönnek ezek az elsőre furcsának tűnő kombinációk, inkább kóstoljátok meg őket, mert mindegyik tényleg nagyon finom.

Azt mondják, hogy szerintük jó sütire mindenkinek igénye van, és ugye a legtöbb családnál elképzelhetetlen a karácsonyi asztal 5-6 féle különböző süti nélkül. Egy dolgozó, folyton rohanó nőnek azonban nem feltétlenül van erre ideje erre. Ilyenkor bátran térjetek be a Sütit Akarok!-ba, és könnyítsétek meg a saját dolgotokat, szerezzétek be tőlük a sütemények egy részét.

Csinálnak zserbót, mézes krémest, kis kiflit, flódnit, linzert, rugelachot, de gondolnak azokra is, akik diétáznak, vagy valamilyen allergiában szenvednek. Ugyan nem ez a fő irány, de a mentes sütik is szerepet kapnak a karácsonyi kínálatban, például a mákos málnamousse-torta, ami cukor-, liszt- és laktózmentes.

Merjünk egy kicsit újítani, és a mákos guba helyett legyen inkább mákos sajttorta a karácsonyi asztalon!

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése