A currys kelkáposzta-főzeléktől az abbahagyhatatlan káposztás pogácsáig

nlc szerk | 2018. Február 06.
Olcsó, egész évben kapható, tele van vitaminnal, és sokféleképpen elkészíthetjük: a káposzta soha nem megy ki a divatból, sőt! Még több is van benne, mint gondolnád!

Amikor még nem ismertük a kelkáposztaturmixot

Ma is elevenen él bennem a jelenet, amikor kb. 25 évvel ezelőtt egyszer káposztás kocka volt az ebéd az általános iskolai menzán, és egy, a sorban előttünk álló felsős lány cukorral kérte azt. Nem győztünk csodálkozni, még otthon is elmeséltem, mire megnyugtattak a szüleim, hogy nem csodabogarat láttam, tényleg sokan szeretik a káposztás tésztát cukorral. És ha már így a káposztás témát taglaltuk, apukám tovább fokozta a helyzetet azzal, hogy elmesélte, neki gyerekként bizony a káposztás rétes volt a kedvence. Káposztás? Rétes? Őrültségnek tűnt. Persze ma már egyáltalán nem szokatlan ez a páros így együtt, sőt, ennél még sokkal vadabb formációkkal is lehet találkozni, de a 80-as évek végén, 9-10 évesen még meghökkentő volt ezt hallani.

A hagyományos káposztás receptek között ott a helye a töltött káposztának is, hiszen egész életünket végigkíséri: a karácsony alappillére, amiből szinte nincs két egyforma recept. Minden családnak megvan „A” töltöttkáposzta-receptje, és bár másoké is lehet finom, az otthonival egyik sem vetekedhet. Lehet egész pici, lehet óriási, készülhet édes és készülhet savanyú káposztából is, van, aki a sűrűjét is imádja, más a káposztalevelet sem eszi meg, és még sorolhatnánk, milyen sokféle lehet a töltött káposzta és a vele való kapcsolatunk. Ma már vannak vegetáriánus és vegán töltött káposzták is, de ez is csak azt bizonyítja, hogy senki nem akar lemondani róla. Ha nem is esszük minden héten, párszor egy évben egyszerűen szükségünk van rá.

Ott van persze a dobogón a savanyú káposzta is, ami gyerekként egyet jelentett a vitaminnal. Ha tetszett, ha nem, ettük, mert nagymamám is megmondta, hogy az a legjobb vitaminforrás – bár ő egyébként szinte varázsszerként tekintett a káposztára: borogatást készített a káposztalevelekből, és a levét is megitta – és neki volt igaza. Nem véletlen, hogy a káposztafélék az egészségesebb étkezési trendekkel együtt újra nagyon népszerűek.

A currys kelkáposzta-főzeléktől az abbahagyhatatlan káposztás pogácsáig

Ma már sokkal nyitottabb a világ a káposztára: a szintén a menzáról ismert paradicsomos káposzta mellett rengeteg modern, fűszeres káposztafőzelék létezik, és a káposztalevest sem csak a róla elnevezett diéta részeként lehet enni, fogyókúramentes napokon is nagyon jól tud esni egy káposztából vagy kelkáposztából készült krémleves, különösen, ha pirított baconnel/kolbászchipsszel tálaljuk.

Gyerekként még a rétes is fura volt, ma már azon sem csodálkozunk, ha káposztafagyit tálalnak fel egy menő étteremben, és bár én még káposztás édességet nem próbáltam, állítólag a süti tésztájának is jót tesz, és lehet, hogy olyan sikereket ér majd el a sütivilágban, mint a cékla és a cukkini.

Legjobb, ha nyersen esszük, így jó, ha van néhány káposztasaláta-recept a tarsolyunkban, nálunk szinte hetente készül az amerikaiak kedvence, a coleslaw. Nagyon finom dinsztelve, rakott formában vagy tésztaételek kísérőjeként is, és az is biztos, hogy a legjobb dolog, ami egy pogácsával történhet, ha káposztát gyúrunk a tésztájába – egyszerűen abbahagyhatatlan.

És akkor a kelkáposztáról még szót sem ejtettünk! Pedig pár éve szinte berobbant a köztudatba a kelkáposzta, és azzal a lendülettel az egészséges táplálkozás kedvelőinek egyik legnagyobb kedvence is lett. Az avokádóval és az édesburgonyával együtt felkerült a képzeletbeli dobogó harmadik fokára, a kelkáposztás turmixtól a fahéjas sült kelkáposztáig rengeteg receptet lehet találni, hollywoodi sztárok és szupermodellek is a kelkáposztára esküsznek. 

Fokhagymás sült káposzta

Fokhagymás sült káposzta – Fotó: Konyhatúra

Hozzávalók:

A káposztát 7-8 mm vastagságúra vágjuk, majd sütőpapírral bélelt tepsibe fektetjük. Megkenjük a fokhagymával összekevert olívaolajjal. Sózzuk, borsozzuk. 180 fokos sütőben 15 percig sütjük, majd még 5 percig grillfokozaton megpirítjuk.

Savanyú káposzta

Savanyú káposzta

Ha szeretnénk, hogy a savanyú káposztánkban a káposztán és a saját ízlésünk szerinti fűszereken kívül más ne legyen, akkor érdemes nekiállni házilag savanyítani. Igazán nem bonyolult, csak egy nagy, 5 literes cserép- vagy üvegedény kell hozzá, és némi türelem.

Hozzávalók 5 l-es üveg- vagy 
cserépedénnyi savanyú káposztához:

Opcionális ízesítők:

A káposztát gyaluljuk le, vagy éles késsel vágjuk vékony csíkokra. A torzsáját ne használjuk fel! Az edény aljára szórjunk sót, majd kezdjünk el rétegezni: egy réteg káposzta, hagyma, birsalma, babérlevél, koriandermag, majd megint káposzta, só, bors… tetszőlegesen. Ne sajnáljuk a sót, több kell belőle, mint amennyivel nyersen jólesne. Minden réteget jól nyomkodjunk le például egy vízzel félig megtöltött, tiszta borosüveggel. Ha a káposzta elfogyott, újra jól nyomkodjuk le az egészet – vízzel nem szükséges felönteni –, majd fedjük le egy olyan fedővel, ami az edénybe belefér. Fontos, hogy teljesen lefedjük a káposztát. A fedőre rakjunk valamilyen súlyt (például a fent említett borosüveget), és hagyjuk állni. Naponta egyszer-kétszer nyomkodjuk le, amikor eszünkbe jut (különben a felső réteg megpuhulhat, megbarnulhat). Körülbelül öt-hat nap után ehető, hűtőszekrényben sokáig eláll.

Kimcsi

A koreai kimcsi

A savanyú káposztának a magyar konyhán kívül például a német, francia vagy a lengyel konyhában is meghatározó szerepe van, de a koreaiak nemzeti eledele is egyfajta csípős-savanyú káposzta. Remek, izgalmas savanyúság bármi mellé (Koreában előételként fogyasztják), a csípős, pikáns ízek kedvelőinek érdemes kipróbálni.  Egy ötfős koreai család állítólag több száz fej káposztát fogyaszt el ebben a formában a tél folyamán!

Hozzávalók:

A káposztaleveleket terítsük egy nagy szűrőedénybe, rétegenként bőven sózva. Hagyjuk állni 2 órán keresztül. Amikor a levelek megfonnyadtak, öblítsük le róluk a sót. és töröljük szárazra őket.
Egy tálban keverjük össze az újhagymát, a csilit, a szójaszószt, a fokhagymát és a cukrot. A káposztaleveleket csíkozzuk fel. és keverjük össze a többi hozzávalóval. Azonnal tálalható. Hűtőben egy hétig áll el, közben napról napra erősebb ízű lesz.

Káposztaleves

Káposztaleves

A káposztaleves amellett, hogy szénhidrátban és kalóriában szegény, rendkívül gazdag rostban, tápanyagokban, ezért érdemes a diétába is beillesztened.

Hozzávalók

Aprítsd fel a megtisztított vöröshagymát, és egy nagyobb fazékban a felforrósított olajon kissé pirítsd meg.

Kockázd a megmosott paprikát, paradicsomot, karikázd a megpucolt petrezselyemgyökeret, sárgarépát és gombát, szeleteld vékony csíkokra a káposztát.

A zöldségeket dobd a hagymára, öntsd fel vízzel és a savanyúkáposztalével, lassú tűzön, fedő alatt főzd puhára. Amikor a víz felforr, ízlés szerint sózd, borsozd a levest, tedd bele a fokhagymát és a petrezselyemzöldet is. Amikor elkészült, a diétaelőírásának megfelelően fogyaszd.

Szalonnás-káposztás tészta

Szalonnás-káposztás tészta

A káposztás tészta teljesen új megvilágításba kerül, ha így készítjük el, szalonnásan és savanyú káposztával. Ez már rég túl van az iskolai menzán megismert unalmas recepten.

Hozzávalók 4 személyre:

Vágjuk apró kockákra a szalonnát, süssük zsírjára. Szedjük ki a szalonnakockákat a kisült zsírból, tegyük félre. Aprítsunk néhány vágásnyit a káposztán, pirítsuk meg lassú tűzön, a kisült zsíron. Itt-ott oda is kaphat.

Ha kész, tegyük vissza a szalonnát, borsozzuk. (Sózni talán nem is szükséges, a szalonna miatt.) Főzzük ki a tésztát, szűrjük le, és keverjük el a káposztával.

Káposztás pogácsa

Káposztás pogácsa

Hozzávalók 16-20 darabhoz:

A káposztát megtisztítjuk, lereszeljük. Sózzuk, rövid ideig állni hagyjuk. Az olajat egy lábosban felhevítjük, majd megpároljuk rajta a kicsavart káposztát. Sóval és borssal ízlés szerint ízesítjük, majd kiterítve hagyjuk hűlni.

Hozzáadjuk a tészta többi hozzávalóját, majd összegyúrjuk, és lisztezett deszkán 1,5 cm vastagra nyújtjuk. A tetejét megkenjük tojással, meghintjük zabpehellyel, és lisztbe mártott pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. Sütőpapírral fedett vagy zsírral kikent tepsibe tesszük őket, kis távolságokat hagyva köztük. 170 C fokos sütőben aranybarnára sütjük.

Káposztás tészta savanyú káposztából

Káposztás tészta

Hozzávalók:

 
Kockázzuk fel a sonkát, olívaolajon pirítsuk meg. Vágjuk össze a káposztát, majd lassan, folyton kevergetve pirítsuk meg, ez körülbelül fél-háromnegyed órán át tart. Sóval, borssal, kis köménymaggal ízesítsük. Ezalatt főzzük ki a tésztát, majd keverjük el a káposztával és a sült sonkával. Szükség esetén újra sózzuk, borsozzuk. (Ha a tésztát magunk gyúrjuk, 10 deka liszthez egy egész tojást adjunk.)

Almás, lila káposztás rétes

Lila káposztás rétes

Hozzávalók:

Reszeljük le a káposztát és az almát. Kevés olívaolajon egészen lassan pároljuk a káposztát, míg karamellesen édes nem lesz, mézzel, sóval, borssal, kevés balzsamecettel ízesítsük. Terítsük ki a réteslapokat, kenjük meg kevés olajjal, halmozzuk rá a tölteléket, majd tekerjük fel őket. Kenjük meg a réteseket a felvert tojással, 180-200 fokra előmelegített sütőben 15-20 perc alatt süssük készre.

Kelkáposzta sült zöldségekkel

Kelkáposzta sült zöldségekkel

Hozzávalók:

A kelkáposztaleveleket sós, szódabikarbónás vízben leforrázzuk, jeges vízben gyorsan lehűtjük, majd lecsepegtetjük. A paprikát és a cukkinit apró kockára vágjuk, és kevés olajon elkezdjük pirítani. 5-6 perc után hozzáadjuk a karikára vágott újhagymát, és még 3 percig pirítjuk. Ízesítjük sóval, frissen őrölt fehér borssal, valamint szerecsendióval. A rizshez hozzákeverjük a zöldségeket, a tejfölt és reszelt sajtot. A kelkáposztaleveleket rétegezve lerakjuk a rizses töltelékkel, és forró sütőben 25-30 perc alatt összesütjük.

Kelkáposzta-főzelék konfitált fokhagymával

Kelkáposzta-főzelék konfitált fokhagymával

Hozzávalók (2-3 adag):

a tálaláshoz jó minőségű olívaolaj

A konfitált fokhagymához:

A burgonyát az alaplében kb. 15 perc alatt lefedve puhára főzzük. A konfitált fokhagymához az olajat vagy libazsírt felmelegítjük, beletesszük a gerezdjeire szedett, héjas fokhagymát, és 20 percig alacsony lángon sütjük. Ha kész, szűrőkanállal kiszedjük a zsiradékból, és ha kicsit kihűlt, eltávolítjuk a héját. A megfőtt burgonya felét szűrőkanállal kivesszük, turmixgépbe tesszük, és annyi főzőlevet adunk hozzá, amennyi ellepi. Simára pürésítjük, közben belekeverjük a hideg vajat. Egy nagy serpenyőt szárazon felforrósítunk, és amikor már szinte füstöl, hozzáadjuk az olajat és a kelkáposztát. Néhány percig pirítjuk, amíg a levelek kissé összeesnek és enyhén karamellizálódnak, de még ropogósak. Sózzuk-borsozzuk. A pirított kelkáposzta egyik felét és az egészben hagyott, leszűrt burgonyakockákat beleforgatjuk a pürébe. Tálaláskor rátesszük a kelkáposztacsíkok másik felét, a konfitált fokhagymát, és végül meglocsoljuk olívaolajjal.

Baconös kelkáposzta-krémleves

Kelkáposzta-krémleves

Hozzávalók 2-3 személyre:

A vajat és az olajat alacsony tűzön összeolvasztom egy lábosban. Megpirítom rajta a felkockázott bacont, majd rádobom a vöröshagymát, finoman sózom. Puhára dinsztelem, majd ráreszelem a fokhagymát, fűszerezem köménnyel, és további fél percig pirítom. Ráborítom a burgonyát, felöntöm az alaplével, és fedő alatt felforralom. Ha már forr, beleteszem a kockázott káposztaleveleket, megsózom, és 10-12 perc alatt puhára főzöm őket. A végén pürésítem. A maradék bacont ropogósra sütöm, és a pirított dióval együtt a leves tetejére szórom.

Kelkáposzta zöldséges kuszkusszal töltve

Kelkáposzta kuszkusszal töltve

Hozzávalók:

Forró, sós vízbe szórjuk bele a felaprított gombát, és főzzük meg. A kuszkuszt elég leönteni sós (ételízesítős) vízzel, hogy bőven ellepje, majd lefedve hagyjuk állni, amíg magába szívja. A hagymát és a fokhagymát olívaolajon fonnyasszuk meg, adjuk hozzá a felkockázott répát és a szárzellert. Pároljuk készre. Keverjük össze a gombás kuszkusszal, sózzuk, borsozzuk. A megfőtt káposztaleveleket töltsük meg a zöldséges kuszkusszal. Tegyük egy tepsibe, kanalazzunk rá tejfölt, tetejére sajt kerüljön, majd süssük meg.

Currys-paradicsomos kelkáposzta-főzelék

Kelkáposzta-főzelék

Hozzávalók 2 főre:

Egy fazékban olajat melegítek, és rádobom a hagymát, dinsztelem. Finoman sózom, majd ráreszelem a fokhagymát, fűszerezem. Hozzáöntöm a paradicsomot és az alaplevet, beledobom a külső, négybe aprított káposztát, és felforralom. Beleborítom a krumplit, sózom, majd fedő alatt 10 perc alatt megfőzöm. Egy serpenyőt füstölésig hevítek, ráöntök egy evőkanál olajat, és ráteszem a csíkozott káposztát. Rászórok fél kávéskanál curryt, és folyamatos keverés mellett 4-5 perc alatt „pirosra” pirítom. Csak a végén sózom, hogy ne engedjen levet. Az alapból kimerek egy bő merőkanálnyit a benne főtt levelekkel együtt, és pürésítem. Visszaöntöm az alaphoz, elkeverem. Tálaláskor megszórom a pirított káposztával, mogyoróval és a petrezselyemmel.  Tipp: pár csepp citromlé még pikánsabbá teszi.

Exit mobile version