nlc.hu
Gasztro
Álomállást hirdettek csokiimádóknak

Álomállást hirdettek csokiimádóknak

Óránként 3200 forintot kereshetnek a csokitesztelők.

A Cadbury márkát tulajdonló Mondelēz International álomállást hirdetett: négy emberrre van szükségük, akik azzal kereshetnek majd pénzt, hogy újonnan kifejlesztett csokoládékat, illetve csokis italokat kóstolnak.

A feladat lényegében a még bevezetés előtt álló csokis termékek tökéletesítése. A tesztelőknek hetente mindössze 8 órát kell dolgozniuk, nehogy elfáradjanak az ízlelőbimbóik, vagyis mellékállásról van szó. Az órabér 9 font, vagyis nagyjából 3200 forint.

Ugyanerre a munkakörre tavaly egyetlen pályázót kerestek, akkor összesen mintegy hatezren jelentkeztek az álláshirdetésre, nem csupán Nagy-Britanniából, hanem az Egyesült Államokból és Ausztráliából is. A pozíciót végül egy Angela Castleton nevű nő nyerte el, akinek a felvételi eljárás során számos feladatot kellett teljesítenie, például: felismerni a szinte észrevehetetlen különbségeket két csokoládé között.

Birmingham Mail

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top